Rendetlen kisdedek – Miért „rendetlenkedik” egy kétéves?

Egy élénk kisded egy minden eddiginél koszosabb házat jelent, és ez nem csak az eldobált játékokra, vagy a szanaszét heverő könyvekre gondolunk. A gyerekek szeretik leszedni tárgyakat a polcokról, vagy kivenni a fiókokból. Szeretnek a falra rajzolni. Kiöntik a narancslét, elszakítják a papírt, szétdobálják a ruhákat.

Az óvodáskori rendetlenségnek számtalan különböző oka lehet. A felfordulásért részben a gyerekek „élj a pillanatnak” felfogása tehető felelőssé, könnyen megesik, hogy otthagyják azt, amivel épp foglalatoskodtak, és már mennek is a következőért. Emellett természetesen a kíváncsiságuk is szerepet játszik benne. Egyszerűen tudniuk kell, hogy mi rejtőzik a konyhaszekrényben, vagy hogy mi történik, ha kihúzkodják az utolsó kéztörlőt is a dobozból.

Sok időre és gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy megtanulják, megvan a maga helye a koszos zokninak – no és persze rengeteg türelemre a szülők részéről. Fogjuk vissza az elvárásainkat, amíg a gyerek elég nagy nem lesz ahhoz, hogy megtanulja ezeket, de a rend megtanítását már el lehet kezdeni. Bízzunk rá kisebb-nagyobb feladatokat, például az étkezés körüli teendőkben már részt vehet. Vigye ki a tányérját étkezés után, vagy tegye az evőeszközöket az asztalra – minden ilyen „játék” azt tanítja meg a számára, hogy a dolgoknak helyük van.

Képek forrása: flickr.com