Egész nap a tévé előtt – Mennyi a túl sok? Mit nézhet?

Mindannyian hallottunk már róla, hogy a gyerekeknek napi két óránál nem lenne szabad többet ülniük a készülék előtt. Egyes családoknál ez nem probléma – a gyerekek tévézés helyett inkább videójátékokkal szórakoztatják magukat.

Ám a két óra per napba nem csak kizárólag a tévé tartozik bele – hanem minden, aminek képernyője van. Így a számítógépeket, a hordozható videójátékokat, és játékkonzolokat is ide kell sorolni, a DVD-vel együtt. A napi két óra ezek összességére vonatkozik.

Amikor gyermeked egyik képernyőtől a másikig vándorol, észre se veszed és máris összejött a két óra. A legnagyobb előnye annak, ha felügyeled, mennyit ül gyermeked a képernyő előtt az, hogy még elég fiatal hozzá, hogy hozzászokjon, hogy ennyit és ne többet.

Gyermeked szobájában ne legyen tévé, videójáték, számítógép, és már jóval lefekvés előtt kapcsoljátok ki ezeket a készülékeket, hogy kellően rá tudjon hangolódni az elalvásra!

Manapság egyre kevesebb film kap korhatár nélküli besorolást. A csak szülői felügyelettel javasolt alkotásokat azért sorolják be ebbe a kategóriába, mert egyes jeleneteik nem igazán gyerekeknek valók. Ha meg akartok nézni egy filmet gyermekeddel, először nézd meg az előzetesét, nézz utána a fórumokon, hogy eldönthesd valóban megnézheti-e egy nyolcéves.


A szigorúbb figyelmeztetés arra utal, hogy a filmben erőszak, meztelenség, érzékiség, durva beszéd, vagy bármi más előfordulhat, ami még nem olyan durva, mint a 16 éven aluliaknak nem ajánlottakban, melyekben ezek a motívumok sokkal jelentősebb mértékben vannak jelen.  A durva káromkodások, a drogos jelenetek nagy valószínűséggel 12-es besorolást jelentenek, azaz az alkotás 13 éves kor alatt szülői felügyelettel nézhető.

A szülői vélemények különbözhetnek arra nézve, hogy mi való a gyereknek és mi nem. Mielőtt átengednéd gyermeked a barátaihoz, a szülőkkel beszéld meg, hogy milyen filmeket nézhet náluk, és milyeneket nem.

Képek forrása: flickr.com