Csak dumál és kérdez! – A négyévesek beszéde

Még a legvisszafogottabb négyévesek is valódi dumagépek a többi gyerekhez viszonyítva. Imádnak énekelni, mesélni, és szójátékokat játszani. Szeretnek kérdéseket feltenni – hajaj, de mennyit! Mindazonáltal, még mindig van mit finomítaniuk a párbeszédeken. A beszéddel nincs baj, inkább a hallás terén van még hova fejlődnie. Bizonytalan számára, hogyan keltse fel és tartsa magán a figyelmünket, ezért állandóan a szavunkba vág, akár figyelünk rá, akár nem.


A négyévesek agyának önkontrollért felelős része még nem elég fejlett, úgyhogy a beszélgetések során nem fogják vissza magukat. Gyakran el is akadnak a mondandójuk közepén, mert egyszerűen elfelejtik, mit akartak közölni, olyan gyorsan szerették volna mondani. Bár nem akarjuk elvenni a kedvét a beszélgetéstől, ideje megtanítani neki a társalgásra vonatkozó alapvető illemszabályokat.

Értessük meg vele, hogy udvariatlanság félbeszakítani a másikat, és hogy a beszélgetés során is felváltva jönnek a résztvevő felek, mint valami társasjátékban. Tanítsuk meg, hogy ha mondani szeretne valamit, várja meg, míg a másik befejezi a mondanivalóját, vagy kérjen elnézést, és úgy szóljon közbe. Dicsérjük meg, ha illedelmesen viselkedik, és nem szakít félbe minket telefonálás közben a kérdéseivel, hanem kivárja a sorát.

Képek forrása: flickr.com