Honnan tudom, hogy készen állunk rá?
Ha még mindig szoptatsz, tőled és gyermekedtől függ, mikor ér véget életeteknek ez a korszaka. Az elválasztás személyes, a helyzetedtől függő döntés. Lehet, hogy gyermekeden már észleled a jeleket, például, hogy a szoptatás már nem villanyozza fel, és közben hamar másfelé kalandozik a figyelme. Lehet, hogy kétségeid merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy eljött-e az elválasztás ideje: Néha úgy érzed, nagy megkönnyebbülés lenne, ha már nem szoptatnál, ám mégse tudod rászánni magad, hogy elvágd ezt az erős köteléket. Azoknak a többsége, akik még ilyen idős korban is szoptatják gyermeküket gyakran majd csak a kicsi totyogós korában ejtik meg az elválasztást, habár gyakori jelenség, hogy a baba egyéves korát tűzik ki határidőként.
Hogyan válasszam el a gyermekem?
Fokozatosan csökkentsd a szoptatások számát, tápszert vagy tehéntejet (ha a gyermekorvos is beleegyezik) kínálva neki az anyatej helyett. Ha gyermeked nem fogadja el a cumisüveget, próbálkozz pohárral, így legalább nem kell majd azzal bajlódnod, hogy a picit leszokasd a cumisüvegről. Egyes gyerekeknek nagyon tetszik, ha saját poharat kapnak. A legtöbben pár napos időközönként csökkentik a szoptatások számát (általában a délivel kezdik), egészen addig, míg a baba le nem szokik róla. Emellett csökkentheted a szoptatások időtartamát is.
Hogyan tehetem zökkenőmentessé az elválasztást?
Az elválasztás általában könnyen, traumamentesen szokott lezajlani. Próbáld ki a következő tippeket, és ha gyermekednek nem akaródzik leszokni a szoptatásról, várj egy kicsit, majd megint próbáld ki őket.
- figyeld, hogy gyermeked az első kérdésben leírt módon jelzi-e már, hogy eljött-e az elválasztás ideje
-
halmozd el figyelmeddel, hogy helyettesítsd a szoptatás meghittségét
-
próbáld meg elvonni a figyelmét, ha úgy látod, megint szopni akar, esetleg úgy, hogy pohárból eteted a cicid helyett
-
kérj meg valakit, hogy fektesse le helyetted a babát, és így nem fogja automatikusan követelni, hogy szoptasd meg
- ha kebleid bedagadnak, tégy rájuk hideg borogatást és kézzel, vagy tejleszívóval fejd le az anyatejet az első napokban. Az Ibuprofen is sokat segíthet.
Képek forrása: flickr.com