|
Milyen idős a gyermeked?
Lenyűgöző emberkeMinden okunk megvan arra, hogy le legyünk nyűgözve a gyerek képességeit illetően. Igazi profi a puzzle kirakásban, segít a mindennapi házimunkákban, a képzelete nem ismer határokat, és talán lassan már a saját nevét is el tudja olvasni.
Néha, miközben figyeljük a gyereket játék közben, felmerülhet bennünk, hogy a kicsire fényes jövő vár Hollywoodban. A háromévesek remekül elszórakoztatják magukat a babájukkal társalogva, a felnőttek párbeszédeit utánozva, különböző hangszíneket használva a különböző karakterek megformálásához. Ha alaposan odafigyelünk, ismerős szófordulatokat hallhatunk tőle. A gyerek kezdi felismerni, hogy mi, a felnőttek, más stílusban beszélünk egymással, mint a gyerekekkel, vagy hogy más hangnemet használ apu anyuval szemben, és mást a főnökkel szemben. Ezek után természetesen nekiáll buzgón gyakorolni ezeket a hangnemeket. Ez is egy oka annak, hogy a gyerekek ebben a korban valóságos kis dumagéppé válnak.
De persze ez az életkor sem problémamentes.Ha a gyerekre rátör egy düh- vagy hisztiroham, azt ne írjuk azonnal a fáradtság számlájára. Ebben a korban számos ok létezhet még: éhség, betegség, mozgáshiány vagy éppen a túlzott elvárások által okozott frusztráció. Ilyenkor gyakran az a legjobb reakció, ha nincs reakció: adjunk neki egy kis időt, és magától megnyugszik majd. Ha szeretnénk, esetleg vegyük ölbe a gyereket (mármint ha éppen hagyja) vagy masszírozzuk meg a hátát. Be kell látnunk, még túl fiatal ahhoz, hogy a dühét logikus érveléssel, párbeszéddel le tudjuk törni.
Előfordult már, hogy az ebéd, vagy a vacsora nem telt túl jól, mert a gyerek nem volt hajlandó enni? A szakértők szerint nem szabad ráerőltetni, hogy egyen, ha nem akar. Az ételnek inkább a táplálék és az öröm forrásának kell lennie, nem pedig hatalmi harcoké. Kutatásokkal igazolták, hogy a kényszerítés súlyproblémákat, vagy evési rendellenességeket okozhat majd később, az élete során. Inkább várjunk a következő étkezésig, és kínáljuk meg újra; ha éhes, akkor enni fog, ha pedig nem, akkor sincs semmi baj. A legtöbb szakember szerint a legjobb, ha még nem szokunk rá, hogy speciális ételeket főzzünk a finnyás gyereknek, de ne is büntessük, ha nem hajlandó enni. Csak hagyjuk rá. Néhány ravasz gyerek, aki nehezen barátkozik meg a lefekvés gondolatával, belepiszkálhat az esti rutinba azzal, hogy nem csak magának kér jóéjt puszit, de a plüssállatainak, babáinak is. Ha egy húsz perces „puszimaratonra” akar csábítani bennünket, álljunk a sarkunkra és mondjunk nemet. Ami elsőre még viccesnek tűnhet, egy idő után rendkívül fárasztóvá válhat. Mondjuk azt, hogy „túl sok állatod van, válassz ki inkább hármat, a többinek meg majd küldök egy nagy puszit kifelé menet.” Még a legcsodálatosabb, legtürelmesebb, legviccesebb, legmegértőbb szülő is sikítana, vagy a haját tépné időnként. Felügyelni egy gyerekre rendkívül megterhelő lehet, mind idegileg, mind fizikálisan, főleg ha a kicsi már leszokott a délutáni alvásról. Ne dühöngjünk, inkább együnk egy kis csokoládét – vagy próbáljuk ki az alábbi tippek valamelyikét:
0db hozzászólás
|
cache














