|
Milyen idős a gyermeked?
A baba fejlődése:Gyermeked látása és hallása most már majdnem olyan fejlett, mint a tied. Kommunikációs készségei gyorsan fejlődnek, mint ahogy azt te is észreveheted hangsoraiból, gurgulázó hangjaiból, és operaénekeseket megszégyenítő oktáv váltásaiból. Aktuális hangulatát, a körülötte zajló eseményekről alkotott „véleményét” már hangokkal is ki tudja fejezni – így hangjából már kicsendül, ha boldog, ha mohón vár valamit, vagy ha valami megelégedettséggel tölti el.
Ebben a korban a babák fele már egy szótagot serényen ismételgetve – például „ba”, „ma”, „ga” stb. – gagyarászik. Sőt, néhányan akár egy vagy két további szótagot is hozzáraknak gügyörészésükhöz, meglehetősen komplex hangsorokat „gyártva”. Gügyögj vissza élénken „társalgó” gyermekednek, például úgy, hogy „Igen, a liba azt mondja, gágá.”. Ha pedig nem tudod kihallani, milyen hangsort ismétel a kicsi, ujjongva beszélgess vele, hogy „Igen, az ott egy kocsi. Ugye milyen szép piros?”. Gyermeked hihetetlen örömmel fogja nyugtázni, hogy „beszélgetsz” vele.
Az anyáról:Alváshiány
Nehéz nap közben állni a sarat, mikor állandósul az alváshiányos állapot. Gyermektelen barátaidnak és kollégáidnak fogalmuk se lehet róla, mit is élsz át ebben az időszakban. Egy három lábon álló módszerre van szükséged, hogy át tudd vészelni ezt az időszakot: 1. Több alvás a babának. Ebben a korban a babák többsége már átalussza az éjszakát (5-6 órát folyamatosan). Ám ha a te gyermeked nem tartozik közéjük sincs minden veszve, már számtalan baba-altató módszer létezik, melyekből biztos akad majd olyan, ami nálatok is beválik. 2. Aludj többet. Próbálj ki néhányat a következő tippek közül:
9db hozzászólás
|
cache













