|
Milyen idős a gyermeked?
Kötődési évekGratulálunk, egy lépéssel ismét közelebb a felnőttkor! A hétévesek egyszerűen elragadók. Már nem olyan gyámoltalanok és bizonytalanok, mint korábban voltak, mindenbe hatalmas lelkesedéssel, tettvággyal vetik bele magukat. Már tudnak olvasni, és a matematika alapjaival is tisztában vannak, és ennek köszönhetően az iskolai tanulmányaik is egyre érdekesebbé válnak számukra. Rengeteget kérdeznek, nagy megfigyelők, és mindent meg akarnak ismerni. Szeretik a szabályokat, és már jobban tudnak alkalmazkodni, mint korábban. Ebben az évben gyermeked (még jobban) megtanul írni, olvasni, képes lesz mondatait papírra vetni, és a helyesírás alapjait is elsajátítja
Gyermeked már sok mindenről képes saját véleményt alkotni. Figyeli társait és a környezetében lévő felnőtteket, de még mindig ti, a szülei vagytok univerzumának szikrázón ragyogó fényei. A gyerekek ebben a korban még mindig szívesen bújnak oda hozzád, fogják meg a kezed, és mutatják ki, mennyire szeretnek, amire később (különösen nyilvános helyeken) már nem lesznek hajlandók a későbbiekben. Habár gyermeked kinézete és beszéde már érettebb, ne feledd, azért még mindig nem olyan nagy ő. Pontosan olyan mértékű irányításra, nevelésre van szüksége most is, mint korábban. Mindig igazítsd vele szemben támasztott elvárásaidat az életkorához és fejlettségi szintjéhez. Az alsó tagozatos éveket gyakran a „kötődési éveknek” is szokták nevezni, mivel gyermeked a csetlős-botlós totyogós és ovi évei után egy nyugodtabb, kellemesebb életszakaszba lépett. Az ötödikesek hangulatváltozásai és lázadásai még távolabb, a jövőben vannak. Egyes családoknál jól bevett szokás a „Családi este”, amikor a család tagjai együtt töltik az estét, például rendelnek egy pizzát, vagy közösen megnéznek egy filmet péntek este. Van, ahol a gyerekek egy cetlire felírhatják, milyen programot szeretnének ilyenkor (persze az ésszerűség határain belül), és minden héten kihúznak egy javaslatot egy kalapból. Ez az időszak nagyszerű lehetőséget biztosít számodra, hogy sok időt tölts gyermekeddel, megismerd, hogy mit szeret és mit nem, kiismerd az erősségeit és a gyengéit. Mindeközben még mindig nyitott, hogy átvegye értékrendszered, így akár vallásos nevelését is komolyabbra fordíthatod. Mutass hát neki elöljáró példát, hogy egy életre elsajátítsa az általad helyesnek vélt magatartási mintákat. De szokj le arról lassan, hogy gyermeked helyett gondolkodsz. Ideje megtanulnia, hogy tetteinek következményei vannak – nem abban az értelemben, hogy büntetést kap-e, vagy sem, hanem a mindennapi életet tekintve.
Ha kinn hagyja a biciklijét az udvaron, nem viszi be a garázsba, akkor az megázhat. Ne vidd be helyette. Ha már három napja folyamatosan otthon felejti a füzeteit, ne vidd őket utána a suliba; hagyd, hogy szembesüljön feledékenysége következményeivel. Ezt hívják úgy, hogy „a saját kárán tanulni”, és ez a legjobb módszer a felelősségvállalás elsajátítására.
A kis könyvmolyMég ha jól is olvas már, továbbra is olvass gyermekednek! Így ugyanis nagyobb kihívást jelentő művekkel is megismertetheted (a hallott szövegben előforduló hosszú szavakat és bonyolultabb mondatokat könnyebben megérti, mint ha olvassa azokat), és egyben minőségi időt is töltetek együtt.
Tehát ha az olvasás már eddig is része volt a lefekvési procedúrának, ezután is maradjon az, vagy iskola után, hétvégéken olvass neki. Nagyon élvezetes az olvasás, ha felváltva olvastok, akár több részes könyvsorozatokat, akár a klasszikus műveket. Ha még nem iratkozott be a könyvtárba, itt az ideje. A gyerekeknek nagyon imponál, ha olyasmi van a birtokukban, mint egy tagsági kártya. Használjátok is rendszeresen, hetente, kéthetente menjetek el a könyvtárba. Hagyd, hogy gyermeked egyedül bóklásszon a gyermek részlegen. Nagyobb a valószínűsége, hogy el is olvassa a kölcsönzött könyvet, ha ő maga választotta. Néha persze ajánlhatsz neki egy-két könyvet, hogy szélesítsd a horizontját.
Milyen napod volt?Gyermeked már nagyszerű segítség a bevásárlásnál, ha esetleg még nem jöttél volna rá. Már el tudja olvasni a bevásárló listát, meg tudja keresni az árukat a polcokon; és a szatyrokat is tudja már vinni. Tedd játékossá a bevásárlást, kérd meg, hogy olvassa el a címkéket az árukon, vagy hasonlítsa össze, hogy két hasonló termék közül melyik a drágább.
Tudatosítsd benne, hogy nem vehettek meg mindent, amit csak megkíván, szabj határokat: „Ma kaphatsz gabonapelyhet és jégkrémet, de semmit se veszünk, ami nincs rajta a listán.” Ha engedsz a „lééégysziii”-knek, akkor csak lovat adsz a költekezés mánia alá. Ha mégis veszel neki valamit, amit megkíván, akkor magyarázd meg neki, hogy ez most kivételes alkalom, és hogy miért kapja meg, amiért könyörög: „Igen, ma veszünk piskótatallért, mert a múlt héten nem hisztiztél, mikor azt mondtam, hogy nem. Nagyon büszke voltam rád.” Az esték is gyakran kapkodással telnek? Vidd el néha gyermeked reggelizni, hogy ismét közelebb kerüljetek egymáshoz. Élvezni fogja kitüntető figyelmed, és mind a ketten különlegesen kezditek a napot. Ráadásul: kevesebből megúszod, mint egy ebédet, vagy vacsorát. Unod, hogy ha megkérdezed gyermeked, mi történt a suliban, és azt válaszolja: „Semmi.”? Várj lefekvésig, és akkor beszélgessetek a napotokról. Kérdezd meg: „Mi volt a legrosszabb, ami ma veled történt?” „És mi volt a legjobb?” Gyermeked ekkor már valószínűleg sokkal mesélősebb hangulatban lesz. És ha nem is mesél magától, hidd el, nagyon igényli, hogy megossza veled élete eseményeit, gondolatait, és kíváncsi a te véleményedre is!
2db hozzászólás
|
cache













