Milyen idős a gyermeked?

A kétéves egy hónapos gyerek

Ne félj a nemtől

Ha egy rendkívül kíváncsi kétéves bombáz bennünket a kérdéseivel, nehéz lehet időt szakítani arra, hogy választ keressünk a saját kérdéseinkre.

Ha úgy tűnik, hogy a kicsi annak él, hogy folyamatosan pattanásig feszíthesse az idegeinket – nos, az a helyzet, hogy „ez a dolga.” A határok, szabályok feszegetése révén tanulja meg végül, hogy mi elfogadható és mi nem. Sok szülő fél nemet mondani a gyerekének, attól félve, hogy ezzel túlságosan a lelkébe tipor. De a „nem” egy fontos, és szükséges kifejezés, a gyermek soha nem fog rájönni, mik a szabályok, ha nem közöljük vele világosan, mit lehet és mit nem. Ne feledjük, a kétévesek nem sokat értenek abból, ha hosszasan magyarázzuk neki, miért nem szabad a játszótársát csépelnie. Gyorsan és érthetően kell a tudomására hoznunk, hogy ez a magatartás nem elfogadható. Törekedjünk arra is, hogy a hangnem határozott legyen, de mégis meleg, bátorító. A türelem a legjobb barátunk.

Itt az idő, hogy néha engedjük a gyereket a saját feje után menni. A döntések inspirálják majd a hatékonyabb együttműködésre, és az irányítás érzetét is megkóstoltatják vele.

Néhány alapvető szabály:

Ne olyankor adjunk neki lehetőséget az önálló döntéshozatalra, amikor igazából nincs is választása. Ha elmegyünk sétálni, ne azt kérdezzük meg, hogy akar-e pólót felvenni, hanem azt tudakoljuk meg, hogy a kék, vagy a piros pólóját akarja-e felvenni. Ha alvásidő van, akkor ne kérdezzük meg, hogy akar-e aludni, vagy inkább játszana egy kicsit. Emellett limitáljuk a választási lehetőségek számát, kettő-három bőven elég. Tudjuk, még egy felnőtt számára is milyen nehéz tud lenni a döntés, mikor harmincféle íz közül kell választani a fagyisnál.
A kétéves gyerekek nem ugyanolyan órarend szerint teszik a dolgukat, mint a felnőttek. Könnyen kizökkennek az általunk diktált ritmusból. Előfordulhat, hogy ragaszkodnak hozzá, hogy saját kezűleg vegyék fel a zoknijukat – függetlenül attól, hogy meddig tart. Ez bizony még a legtürelmesebb szülők idegeit is kikezdheti, főleg ha épp késésben vannak.

Ahelyett, hogy sürgetjük a gyereket, inkább lássuk be, időt spórolunk, ha hagyjuk, hogy saját ritmusában intézze a dolgait. Tegyük fel magunknak a kérdést, valóban muszáj elindulnunk most azonnal? Vegyünk néhány mély lélegzetet, fújjuk ki a levegőt lassan, ez segíthet megnyugodni. Vagy alkalmazzuk a másik régi, jól bevált módszert, számoljunk el magunkban tízig. Csak akkor kapkodjunk, ha tényleg rohannunk kell.

Mennyi ideig várható el egy kisdedtől, hogy egyhelyben üljön? Valószínűleg jóval rövidebb ideig képes erre, mint amekkora egy átlagos istentisztelet, beszéd, vagy egyéb ceremóniák. A gyerek még lobbanékony, izeg-mozog, egyszerűen nem tart még ott, hogy megfelelően tudjon viselkedni ilyen helyzetekben. Az elfogadott szabály az, hogy életévenként 3-5 perccel nő az az időintervallum, amíg a gyerek figyelme fenntartható.

Ha hivatalos jelenésünk van valahol, vigyünk magunkkal olyan holmikat, amikkel a gyereket lefoglalhatjuk, például mesekönyvet, tollakat, zsírkrétát, vagy valami új, nagyon érdekfeszítő játékot, amikkel szép csendben le tudja kötni magát. Pár finom falat is jól jön ilyenkor. Üljünk olyan helyre, ahonnan különösebb feltűnés nélkül ki tudunk menni, ha szükséges, és ugyanilyen diszkréten vissza is tudunk ülni.

A gyerek nemcsak árnyéként követ minket mindenhová, de bizony figyel is bennünket, méghozzá egészen közelről. El tudjuk rejteni előle az érzelmeinket? Az esetek többségében nem. Ez jó a kicsinek, hiszen megérti, hogy az emberek kimutatják az érzéseiket. Nézzünk egy egyszerű példát. „Azért sírtam, mert nagyon hiányzik az apukád, és emiatt elszomorodtam. De már jobban is vagyok, gyere, kérek egy ölelést, aztán mehetünk is ebédelni.” Minden szülővel előfordul néha, hogy elveszti az önuralmát, akkor is, ha nagyon igyekszik higgadt maradni. Ha a gyerek esetleg egy dühkitörésnek lenne tanúja, gyorsan nyugtassuk meg, hogy ne féljen.

Ahogy a kicsi egyre gyorsabban nő, tegyünk egy kört a lakásban, és próbáljuk az ő szemszögéből jó alaposan szemügyre venni – ugyanúgy, mint akkor tettük, amikor elindult. Keressünk esetleges veszélyforrásokat, amik egy szuperkíváncsi és szupermozgékony kis felfedezőt bajba sodorhatnának – például virágcserepet, amit magára ránthat, vagy fiókokat, amik odacsíphetik az ujját, vagy éles tárgyakat tartalmaznak, és szüntessük meg ezeket! Pakoljuk el a tisztítószereket és egyéb vegyszereket, hogy ne férjen hozzájuk. Balesetek bizony előfordulhatnak, hiszen a kétéves gyerek jobban koncentrál még az úticélra, mint magára az odavezető útra. A padlót próbáljuk tisztán tartani, ne legyenek rajta felgyűrt szőnyegek vagy szétszórt játékok, és egyéb akadályok. Legyen otthon megfelelő méretű készlet kötszerekből, sebtapaszokból, gyógykenőcsökből, és persze puszikból is, hogy azonnal kezelhessük az elkerülhetetlen sérüléseket.

Íme, még néhány aktuális tanács, amik révén megtudhatjuk, hogyan maradhat érdekes a játék, mikor érdemes elkezdeni bilire szoktatni a kicsit, és miért felesleges más gyerekekhez hasonlítani a miénket:

Hozzászólások
4db hozzászólás
cache