Milyen idős a gyermeked?
Magazinok > Fejlődés >
[ 4 1/4 éves ]
2009-07-09
0 komment

A lányok, a lányok… – A nemi identitás fejlődése

A gyereknek négyéves korban egyre határozottabb elképzelései vannak a nemekről. Például a kislány tudja, hogy ő lány, apu pedig fiú, és próbálja kitalálni, miben különbözik apu anyutól. Előfordulhat, hogy még nem egészen tiszta számára, hogy minden anyuka nő, és minden apuka férfi. Amíg a külső megjelenésük alapján különbözteti meg a nemeket, könnyen előfordulhat, hogy összezavarodik. Ha lát az utcán egy copfos férfit, arra gondolhat, hogy az egy nő, vagy esetleg az is felmerülhet benne, hogy a nemi identitás cserélhető. A kivételeket természetesen egy idő után felismeri és megérti majd.

Ahogy a gyerekek figyelik, és utánozzák a velük azonos nemű felnőtteket, könnyen felvehetnek bizonyos sztereotípiákat is, hogy minél hitelesebb lehessen az alakításuk. Ez azt eredményezheti, hogy lenézik azokat a lányokat, akik fociznak, vagy azokat a fiúkat, akik inkább a lányokkal játszanának.Még családon belül is számítanunk kell ilyesmire, hiába igyekszünk olyan játékokat kieszelni, amik nemtől függetlenül játszhatók, gyakran hallunk majd efféle dacos kijelentéseket: „a lányok nem csinálnak ilyet!”

 

Miközben elfogadjuk az ebben a korban normálisnak számító sztereotípiákat, bátoríthatjuk a gyereket, hogy nézzen picit a „címkék” mögé. Vonjunk kétségbe minden általánosítást, amit tesz, vagy hall a tévében. Ha a fiunk azt mondja, a lányok nem fociznak, mutassunk neki képeket női labdarúgókról. Azt se feledjük, hogy a szülők gyakran akaratlanul is erősítik ezeket a sztereotip képeket a nemekkel kapcsolatban. Előfordult már, hogy inkább a kislányunk megjelenését dicsértük a tettei helyett? Rászóltunk már a fiunkra, hogy legyen erős, és ne sírjon, mert a nagyfiúk nem sírnak?

Sok szülő meghökken, ha a gyerek játék közben a másik nem ruháit ölti magára, de semmi okunk azt feltételezni, hogy ennek bármi köze lenne a szexuális orientáltságához. A négy esztendős gyerekek szeretik utánozni egymást, és mint tudjuk, a képzeletük határtalan, ha játékról van szó. A nemiség elég ködös fogalom még ebben a korban, még eléggé kialakulóban van.

Képek forrása: flickr.com

Hozzászólások
0db hozzászólás
cache