A gyerek elkápráztat bennünket erős rúgásaival, és magabiztos futásával. Beírattuk már esetleg egy sportegyesületbe?
A sportolási lehetőségek választéka igen széles már igen fiatal korban is, és nagy lehet rajtunk a nyomás, hogy beírassuk valahová. De az a tény, hogy a gyerek koordináltan tud mozogni, vagy gyors, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy mentálisan, vagy érzelmileg készen áll a csapatmunkára, vagy éppen a szakszerű oktatásra! Nézzünk csak meg egy meccset, ahol ilyen korú gyerekek fociznak, könnyen előfordulhat, hogy az egyik pitypangot szed, egy másik meg csendesen sírdogál az oldalvonal mellett.
Mielőtt beíratnánk a kicsit egy focisuliba – vagy bármilyen más sportra –, tegyünk fel magunknak néhány alapvető kérdést:
-
Készen áll a gyerek arra, hogy kövesse az utasításokat, és betartsa az összes szabályt? (Háromévesen még nem igazán.)
-
Elfogadja egy másik felnőtt felügyeletét? (Követni az instrukciókat, és változtatni a magatartásán, ha azt kérik, elég nehéz ebben a korban.)
-
Készen áll a versengésre? (Bizonyos esetekben a gyerek nagyon is tisztában van a verseny fogalmával, és az igyekezet, hogy első legyen, túl nagy nyomást fejt ki rá, tönkreteszi a szórakozását.)
-
Végig tud koncentrálni? (Ahogy bizonyára már észrevettük, a három éves gyerek még nem tudja hosszú ideig fenntartani a figyelmét.
A legtöbb három esztendős gyerek még nem áll készen a csapatjátékok, a sportoktatás összetettségére. Ha ebben a korban mégis belecsöppen, az könnyen frusztrálhatja, és elveheti a kedvét a sportolástól. Mostanában maradjon a fizikai játék gerince a futás, ugrálás, dobás és elkapás.
 |
A játszótéri mászókázás és labdázás lehetővé teszi, hogy a fontos fizikai jellemzői szépen fejlődjenek. A szabad játék mókás, és szabályok létrehozására, betartására tanítja a gyereket, illetve fejleszti a problémamegoldó készséget is. Mindemellett, a mozgás szeretete a legjobb alapja az aktív, egészséges életvitelnek.
Ha mégis egy sportklub mellett döntenénk, alaposan térképezzük fel a lehetőségeket! Vannak olyan „edzések” hároméveseknek, amelyek valójában játékórák, viszont folyamatosan nehezítik a feladatokat, és félév, egy év elteltével már azt látjuk, hogy valóban edz gyermekünk.
A legrosszabb, amit tehettünk, ha olyan helyre íratjuk be sportolni gyermekünket, ahol az edzők célja az élsport, és minden gyermeket már hároméves korától az olimpiára akarnak felkészíteni. Az ilyen edzők sokszor durvák, esetleg kegyetlenek a gyerekekkel – büntetésekkel és fájdalmakkal fegyelmezik őket –, vagy „csupán” úgy ordítanak, mint egy idegenlégiós őrmester. Lehet, hogy igen eredményes edzők, és remek sportolókat nevelnek – ám ezek a gyerekek soha nem lesznek boldogok. Tedd fel magadnak a kérdést: bajnokot akarsz, vagy boldog gyereket?
Képek forrása: flickr.com
Schmidt Egon
Donászy Magda
