A rabszolga még mosolyt sem kap…

A legtöbb „első” dolgot nem lehet lefényképezni. Váratlanul érkezik el az első mosoly, az első alkalom, amikor mászni kezd a gyerek, vagy amikor egyedül megteszi első bizonytalan lépéseit. Nincs idő előkapni ilyenkor a fényképezőgépet, csupán a mama és a papa szeme rögzíti ezeket a pillanatokat.

Kupon Mánia akció!

Teljes körű menedzserszűrés férfiaknak 50% kedvezménnyel az Ormos Intézetben, mindössze 80.250 Ft-ért!

- 50% 160500 Ft helyett 80250 Ft

Országos

Már csak 28 kupon van

A sok „első” közül az egyik legfontosabb, amikor gyermekünk először mosolyodik el tudatosan valamikor a hatodik hét környékén. A születése utáni hetekben nem nagyon tesz többet – látszólag –, mint amit akár egy csúcstechnológiás japán robotgép is meg tud tenni: alszik, fekszik, eszik, sír, pisil. Ha minden oké, a baba békés, nézelődik, majd álomba szenderül, ha éhes, bántja valami, vagy fáj valamije, akkor nyivákolni kezd. A kapott szolgáltatások – szopizás, ringatás, énekszó, tiszta pelus – megnyugtatják, és… alszik tovább. Mosolyog is időnként, ez azonban öntudatlan somolygás, nem a környezetének szól, csupán aktuális jóleső érzését fejezi így ki.

Persze csak látszólag ennyire passzív a kicsi baba. Valójában kis agyacskája zakatol, folyamatosan dolgozza fel az információkat, a beérkezett ingereket, összefüggéseket fedez fel – ebben az időszakban olyan sebességgel tanul, mint soha többet életében.

Minden megváltozik azonban, amikor először mosolyog rá szüleire. Ez a mosoly jelzi, hogy már jól lát, fejlett annyira az emlékezete, hogy megismerje a körülötte sürgölődő személyeket, és emlékszik arra is, hogy ezen személyek felbukkanása általában számára kellemes események kezdetét jelenti. Immáron nemcsak egy „robot”, hanem a külvilág felé nyitott, a társas kapcsolatokra kész emberke...

Ám igen sok anyuka számol be arról, hogy ezt az édes első mosolykát gyermekük nem nekik „adta”, hanem az éppen hazaérkező apukának:

– Hetek óta robotolsz a baba körül – mesélte nevetve egy háromgyermekes anyuka –, minden pillanatodat ő tölti ki. Gondozod, eteted, énekelsz neki, nem alszol miatta… Aztán hazajön apu, és tessék, a gyerek szélesen vigyorogni kezd rá. Te pedig, mint egy rabszolga, még sokáig egy mosolyt sem kapsz!

Ne irigykedjünk azonban férjeinkre emiatt! Szó sincs arról, hogy minket ne szeretne gyermekünk, ráadásul határozottan jó szolgálatot tesz, ha a papa zsebeli az első mosolyokat.

Feltehetően egyszerűen arról van szó, hogy a mama jelenléte megszokott a gyereknek, sőt, mint tudjuk, a mamához való kötődésnél nincs is fontosabb számára. Ezzel szemben a papa „ritka látvány”, hiszen a legtöbb apuka dolgozni jár, ezért az ismerős arc felbukkanása váratlan örömmel tölti el a kicsiket. A meglepetés pedig arcukra csalja az első mosolyt. Persze ez csak akkor van így, ha a papa részt vállal a baba körüli munkákban, vagyis a gyermeknek volt ideje arra, hogy „megtanulja” a papa arcát.

Az édesapák igen büszkék gyermekük mosolyára! A lányos apák ekkor szerelmesednek bele gyermekükbe, a fiús apukák pedig kidüllesztik mellkasukat: lám, az én fiam! S ha egy ideig ők a mosolyok kizárólagos urai – ez persze csak pár napig tart, hiszen a gyerek hamar megtanul mosolyogni, és egy idő után szívesen osztogatja –, akkor elönti őket az apai-érzés. Hasonló állapotba kerülnek, mint amikor megtudták, hogy megszületett gyermekük és először vették kézbe az újszülöttet.

S bár igen sokáig az anya gondozza és neveli inkább a gyerekeket, nagyon fontos, hogy minél hamarabb kialakuljon az érzelemdús, mély szülő-gyerek kapcsolat az apa és gyermeke között is. Ne aggódjunk hát amiatt, ha „rabszolgaként” nem ránk mosolyog először gyermekünk, inkább nevessünk:

– A kis csibész, hogy elcsábította egy pillanat alatt az apukáját!

Képek forrása: flickr.com