|
Milyen idős a gyermeked?
2009-07-09
0 komment A két-három éves gyerek számára a határ a fantázia és valóság között nagyon vékony, ami magyarázat lehet arra, hogy egyre gyakrabban füllent. Igazából nem az a szándéka, hogy megtévesszen minket, inkább csak olyasmit akar mondani, ami felvidít, vagy csodálkozásra késztet bennünket – még akkor is, ha nem igaz. „Hazugságai” azonban még nagyon átlátszóak, akár egy mondaton belül elárulja magát: „Nem én törtem el a poharat, amikor elejtettem”.
Ne csapj nagy hűhót egy-egy füllentés miatt! Az érzelmi kitörés vagy szidás csak azt eredményezi, hogy ráébred a hazudozás lényegére. De a legjobb, ha egyáltalán nem kényszeríted hazugságra. Például, ha összefirkálja a falat, nyugodtan, higgadtan segíts neki letakarítani, aztán szögezd le még egyszer, hogy a zsírkrétával csak a kifestőkönyvekbe vagy rajzlapra szabad rajzolni. Hasznos lehet az is, ha humorosan fogjuk fel a dolgot. Így megtanulja – főleg, ha neki is kell eltakarítani –, hogy balesetek bizony vannak, és két dolgot kell ilyenkor tenni. Először rendbe hozni, amit elrontottunk, aztán legközelebb jobban kell ügyelni. De hazudni – azt nem szükséges.
Ami még gyakran hazugságnak tűnik a szemünkben, az a szimpla feledékenység. Ha megkérdezzük, hogy „te piszkáltál bele az ujjaddal a tortába” és az eset jóval korábban történt, akkor egyszerűen nem biztos, hogy emlékszik rá, ha tényleg ő is volt. Ugyanígy, amikor elmeséli, hogy például mi volt a nagyinál – ahová mi nem kísértük el –, mindig csak fenntartással fogadjuk az elhangzottakat. Lehet, hogy a nagyi rákiáltott a kutyára, de gyermekünk ezt már úgy meséli, hogy megverte a kutyát. Még sok-sok hónapig csak korlátozottan higgyünk gyermekünknek! Képek forrása: flickr.com
0db hozzászólás
|















