A sosem üres tányér

Amikor fiatal voltam, az általános iskolám ebédlőjében valami gusztustalan tésztát kaptam. Nem is akartam elvenni a tányért, de Ili néni utasítására mégis a tálcámra került. Leülve az asztalhoz, elbeszélgettem az osztálytársaimmal és piszkálgattam az ételt, ami apró, kétrétegű tésztaszemekből állt, és valami húsos tölteléket tartalmazott. Belekóstoltam, de az íze förtelmes volt. Azonnal ittam rá egy kis meggylét, amit szintén utáltam, de inkább a meggy ízét választottam a számban, mintsem a húsos tésztáét.

Kupon Mánia akció!

4 nap / 3 éjszaka wellness pihenés 2 fő részére félpanzióval az In Hotelben Hajdúszoboszlón, ingyenes TB gyógykezelési lehetőséggel FÉLÁRON, mindössze 28.250 Ft-ért!

- 50% 56500 Ft helyett 28250 Ft

Országos

Már csak 88 kupon van

Azt hittem, hogy gyorsan eljött a megváltás ideje, amikor felszólítottak minket, hogy álljunk sorba. Azonban abban a pillanatban, ahogy fellélegeztem, Ili néni megfogta a vállamat, és visszanyomott a székhez. Kiselőadást tartott a fejlődő szervezetről és a táplálékról. A mondandója végén pedig elhangzott a bűvös mondat: „Addig nem állsz fel az asztaltól, amíg nem üres a tányérod!” Ha Ili néninek mindig igaza lett volna, akkor bizony most is ott ülnék a mini gyerekszéken, az azóta megrothadt étel fölé görnyedve.

Nem arról van szó, hogy a makacs gyereknek kell győzedelmeskednie, ugyanis becsülettel a villámra szúrtam a töltött tésztát, betettem a számba, és mielőtt megrágtam és lenyeltem volna, az ízének elkendőzésére egy-egy korty meggylét is hörpintettem. Zsenialitásom fényéből energiát merítve, egyre gyorsabban ügyködtem a tányér kiürítésén, közben újabb és újabb adag meggylét töltve a poharamba. Már csak néhány szem borzalom maradt a tányéromon, amikor is komoly fordulatot vett a történet. A torkomon igen gyorsan, és különösebb bejelentés nélkül örvénylett vissza az ízek kavalkádja.

Ott akartam hagyni az ebédlőt, véget akartam vetni az őrületnek, és az üres tányért akartam látni, de a szorosra zárt szám nem bírta tovább a belülről érkező nyomást. Mindent visszahánytam.  A tányérom újra megtelt, és a fehérruhás konyhás nénik − akár az angyalok –, mellettem termettek, és elrepítettek a mosdóba, hogy rendbe szedjenek. Utána meggylé foltokkal díszített ruhámban kísértek az osztályterembe, ahol értesítették Ili nénit az eseményről.

De Ili néni később sem adta fel. Volt még egy halvány próbálkozása, amikor egy banánt kellett volna eltüntetnem a számban, de az eredmény hasonlóan végződött, bár a gyomrom ekkor megjósolta az eseményt, ezért maradt időm, hogy a folyosó végén lévő mellékhelységbe rohanjak. A második eset után viszont szabad kezet kaptam, és többé semmit sem kellett megennem, amit nem akartam. Így elkerülhettem a tányéromra kerülő összes rémálmomat, a gyümölcsöket, a nyers zöldségeket, a gombát, a halat és a tenger egyéb akváriumba való élőlényét, illetve a sajtot is.

Ma mégis élek. Egészséges vagyok, és sosem voltak a válogatós életmódomból fakadó egészségügyi problémáim, pedig sosem szedtem táplálék-kiegészítőket. A sajttal és a nyers zöldségekkel azóta barátságot kötöttem, anélkül, hogy bárki is rám erőltette volna. A gyümölcsöknek már a feldolgozott változatait is elfogadom, de pár dolgot még mindig nem vagyok hajlandó a számba venni. Tehát értelmetlen a gyerekekre tukmálni bizonyos dolgokat, hiába mondják azt, hogy csak így lehet valaki egészséges. Inkább azon kellene fáradozni, hogy a kifejezetten káros, műanyag és előre elkészített táplálékok helyett, a valódi ízekre szoktassuk az adalékanyagokon felnövő fiatalokat!

Képek forrása: flickr.com