|
Milyen idős a gyermeked?
Magazinok > Terhesség >
2009-08-05
2 komment
A meddő nők egyharmada találkozott már az Endometriózis kifejezéssel. Ugyanis ez felelős a meddőség kialakulásának egyharmadáért. Gyakran tünetmentes a páciens, viszont annál több problémát okoz a teherbeesésnél. És milyen furcsa a sors fintora, a betegség kezelésére legjobb a terhesség.
Ezek a kis elváltozások jó esetben sebészi úton eltávolíthatóak. Azonban ha ez nem lehetséges, akkor van egy másik megoldás is. Ez elsőre ijesztően hangzik, mert a női nemi ciklust, ami ugye a terhességhez elengedhetetlen, fel kell függeszteni. Ennek hatására elsorvad az endometriózis, így szintén gyógyítható a betegség. Azonban ez egy nőnek, aki éppen gyereket szeretne, nagyon zavarosnak hangzik. Teherbe szeretne esni, de ehhez le kell állítani a ciklusát. Ez a leállás pedig nem két hetet jelent, hanem fél évet! Megint közbe szól a fránya idő. Egy évig nincs semmi eredmény, és mikor felkeresik az orvost, azt mondja, hogy még fél évig nem is lesz semmi. Idegőrlő. Már megint csak várni. Reménykedni, és közben persze nem kétségbe esni.
Ez persze megint nem két napos folyamat. Ugyanis a lombikbébi programban résztvevő nők többsége, több éve már, csak reménykedik abban, hogy egyszer ő is boldog anyuka lehet. Akadnak sajnos olyan nők is, akik genetikai hiba miatt számítanak meddőnek, vagyis az örökítőanyag, a DNS hibája miatt már születésükkor eldől, hogy nem lehet gyermekük. Ám ez szerencsére ritka.
Ugyancsak a születéskor már észlelhetőek lehetnének, de többnyire csak felnőttkorban derülnek ki egyes fejlődési rendellenességek, mint például a méh hiánya, vagy rendellenes alakja. Képek forrása: flickr.com
2db hozzászólás
|















