A szociometria

Hazánkban – és persze világszerte is – sok lelkes pedagógus szeretné munkáját megkönnyíteni és jobbá tenni azáltal, hogy különféle pszichológiai, szociológiai felméréseket végez a gyerekekkel. A szülők erről sokszor nem is értesülnek, hiszen ezek a vizsgálatok általában az osztályfőnöki óra keretében zajlanak le – és a családi asztalnál a legritkábban hangzik el az a kérdés, hogy „mit csináltatok ma osztályfőin?” Értelemszerűen a matekdoga vagy a töri felelés eredménye jobban izgatja a szülőket…

Kupon Mánia akció!

Közkívánatra újra! Wellness pihenés az Amira Hotelben 51% kedvezménnyel, mindössze 44. 900 Ft-ért!

- 51% 91900 Ft helyett 44900 Ft

Országos

Már csak 42 kupon van

Pedig ezek a vizsgálatok igen sok mindent elárulhatnak a pedagógusoknak és a szülőknek is. Ha gyermekünknek nem igazán fényesek az eredményi matematikából, attól válhat még belőle kiváló fodrász, tanár vagy akár költő is, és persze igen boldog, kiegyensúlyozott lelkű felnőttként élheti le életét. Viszont egyáltalán nem mindegy, hogy a számára az egyik legfontosabb közösségébe – az iskolába –, hogyan sikerült beilleszkednie, milyen hatások érik kortársai részéről. Éppen ezért egy jól elkészített felmérés sokat segíthet nem csak a tanárnak, hanem a szülőnek is! Ha egy szülői értekezleten az osztályfőnök a szociometria, szociogram szavakat emlegeti, nem árt kinyitni a fülünket, és odafigyelni az elhangzottakra.

De mi is az a szociometria?

A szociometria egy igen könnyen elvégezhető, kérdőíves kikérdezésen alapuló vizsgálati módszer, amely feltárja, hogy egy adott közösség milyen csoportokra oszlik, mennyire szoros a kapcsolat az egyének és a különböző csoportok között, kik a vezetőszemélyiségek és kik azok, akik kiszorultak a kisebb csoportokból.

Minthogy ez egy szociálpszichológiai módszer, a legoptimálisabb, ha az iskola pszichológusa végzi el a felmérést és a kiértékelést. Ugyanis a kérdések összeírásában, a kiértékelésben és a tanúságok levonásában nagyot hibázhat a hozzá nem értő ember. Sok iskolában azonban nincs pszichológus, így a lelkes tanárnak magának kell kezébe venni a dolgok irányítását.

A tanulóknak egy kérdőívet kell kitölteniük, amelyben igen egyszerű kérdések szerepelnek, például hogy „kivel aludnál szívesen egy sátorban, ha kirándulni megyünk”, vagy „kinek mesélnéd el élményeidet”, stb. Egy jó kérdőív legalább 15, de maximum 40 kérdést tesz fel, igazodik a gyermekek életkori sajátosságaihoz, és kizárólag pozitív jellegű kérdésekkel dolgozik (vagyis nem szerepel olyan kérdés, hogy „kit nem szeretsz”, „kiben bízol legkevésbé”, stb.). A kérdések több típusú viszonyra is rákérdeznek, például vannak, amelyek a bizalmat, a rokonszenvet, a népszerűséget mérik, vagy éppen azt vizsgálják, hogy egy adott pozícióba melyik gyereket tartanák a legjobb választásnak („ki szervezze meg az állatkerti látogatást?”).

A kérdőív alapján készül el a szociogram, vagyis egy ábra, amelyen a gyerekek számokkal vannak jelölve, és a bekarikázott számokat kötik össze a vonalak. Ezeket a vonalakat akkor rajzoljuk be, ha kölcsönösek, vagyis ha mindkét fél bejelölte a másikat! Amennyiben több kérdésre is kölcsönösen egymást választották a személyek, akkor dupla, tripla vonalakat rajzolunk.

Ezek alapján kirajzolódik egy minta, ez maga az adott osztály belső szerkezete. Vannak laza szerveződésű közösségek, amelyekben kevés erős kapcsolat van az egyének között, olyanok, amelyek több erősen zárt klikkre tagozódnak, illetve olyan osztályok, amelyben a tagok nagyon erősen függnek egymástól.

Osztályon belül léteznek tipikusnak mondható kisebb csoportok, például a háromszög, vagy négyszög (3-4 gyerek egymást választja), a vonalas struktúra (egy gyerek általában két másikat választ, a következő gyerek választja az előzőt és egy harmadikat, stb.), a csillag (egy központi figurát választanak többen, és ez a személy szintén választja „alattvalóit”). És általában vannak a magányosok, akik ugyan választottak, de őket senki nem jelölte meg viszonzásul…

Egy ilyen fáradtságos munkával előállított rajzocska igazi kincs a tanár kezében – annak a tanárnak a kezében, aki valóban segíteni akarja az osztály, mint közösség működését. Láthatja belőle, hogy melyik tanulóra hallgatnak leginkább (szerencsés esetben egy jó magaviseletű éltanulóra, rosszabb esetben egy „rossz gyerekre”, aki akár már a bűnözés felé is hajlik). Tudni lehet, hogy kik szorultak a szélre, kiket kell egy kicsit ügyeskedve beilleszteni a csoportba.

Ez csupa olyan dolog, amire azt szokták mondani, hogy a tanár úgyis tudja, hiszen jól látható a napi gyakorlatban. Ez azonban nem így van. Lehet például, hogy az általa favorizált jótanuló fiúról kiderül, hogy társai nem barátkoznak vele, vagy egy nagyhangú gyerek lehet, hogy jól játssza az osztály bohócának szerepét – ám mégsincsenek barátai. De ezek ellenkezőjére is fény derülhet: egy csendes, visszahúzódó kislány lehet, hogy nagyon is bírja társai szeretetét és bizalmát!

Alapvető fontosságú, hogy a kérdőív alapján nyert ismereteket nem szabad kiadni! Vagyis ha az ábrát meg is mutatja a tanár (inkább ezt se tegye), akkor sem nevezheti meg a gyerekeket sem a szülők, sem pedig az osztály előtt. Ennek oka egyértelmű: egy vezető személyiségű gyereket önteltebbé tehet, ha látja, hogy valóban ő áll a középpontban, a szélre szorultak önbizalma pedig még jobban megcsappan. A szülők között sem lenne helyes, ha látnák, hogy „lám, a te gyerekednek egy barátja sincs, míg az enyémnek…!”.

Akkor miben segíthet ez az egész a szülőknek?

A tanár remélhetőleg valóban azért készítette el a szociometriai felmérést, mert segíteni akarja a csoportja működését, és nem csupán dicsekedni akar, hogy ő ilyen „tudományos izékkel” is dolgozik. Az eredmények birtokában tudja, hogy kit kell bevonni a közös munkába, kire bízhat fontos dolgokat, stb., vagyis tudatosabban képes kommunikálni a tanulókkal. Ez a tudatosabb hozzáállás jelenik meg a szülőkkel való kapcsolatában is, felhívhatja a szülők figyelmét arra, hogy például gyermeke esetleg olyan csoport befolyása alá került, ami nem igazán örvendetes, vagy hogy nagyon magányos a gyermeke.

Hallgassunk ilyenkor a tanárra, nem a mi bosszantásunkra találta ki az egészet, és nem is azért figyelmeztet, mert le akar bennünket dorongolni. Örüljünk, hogy a tanár szívén viseli a rábízott tanulók sorsát – ráadásul valószínűleg hajlandó együtt dolgozni a szülőkkel, hogy a fellépő problémákat közösen oldják meg. A kíváncsi, tenni akaró, közös munkára hajlandó tanár pedig kincset ér!

Képek forrása: flickr.com