|
Milyen idős a gyermeked?
A baba fejlődéseNagyjából harminc centiméteresen és fél kilónyi súlyával a baba most már kezd egy miniatűr újszülöttre hasonlítani. Ajkai, szemhéjai, szemöldökei egyre inkább megkülönböztethetővé válnak, sőt, ínye alatt még apróbb, fogkezdeményre emlékeztető anyag is elkezd fejlődni. A szemei már megvannak, de az íriszei – a szem "színes" része – még mindig nem rendelkeznek pigmentációs anyaggal. Ha beláthatnál a méhbe, látnád a testén azt a szőrre emlékeztető anyagot, amely befedi őt, illetve a bőrén ráncokra lehetnél figyelmes – ezek a ráncok mindaddig jelen lesznek, amíg szervezete ki nem "tömi" ezeket zsírral. A hasán belül, a hasnyálmirigye – amely életbevágó szerepet játszik néhány fontos hormon termelésében –, egyenletesen fejlődik.
A kismamárólMostanában egészen biztos, hogy a hasad mágnesként vonzza a barátok és családtagok kezeit, akik mind kíváncsiak arra, hogy "milyen érzés". Elmondhatod nekik nyugodtan, ha úgy érzed, hogy túl sok ujjlenyomat maradt már a hasadon. Arra sem kell nagyon adni, ha kommentálják azt, hogy túl nagydarabnak/nem eléggé nagydarabnak látszol – erre nincs objektív "szemmel" mérés, mindegyik nő saját, egyedi tempójában növekszik. Ami fontos, az az, hogy az orvosodhoz járj rendszeresen konzultációkra, aki valóban nyomon tudja követni, minden rendben van-e a baba növekedésével.
Ilyenkor már megfigyelhetőek a terhességi csíkok a hasadon, ahogy az egyre jobban tágul, hogy a baba elférjen benne. Ezek a csíkok elszíneződésként jelennek meg bőrhöz képest, az eredeti bőrszíntől függőn a rózsaszíntől a sötétbarnáig mindenféle színben pompázhat. Bár leggyakoribb előfordulási helye a has alja, előfordulhatnak a fenéken, csípőn, combokon és a melleid környékén. Nincs bizonyíték arra, hogy a különféle, erre a célra árusított csodaszerek valóban megakadályoznák a terhességi csíkok kialakulását, viszont a krémezett bőr biztos, hogy jó orvosság a viszketések leküzdésére, és a krémezés alatti masszázs egyaránt jót tesz bőrödnek és izomzatodnak. Eheti teendők Gyűrűk leellenőrzése: nem ritka, hogy a terhesség alatt számottevően megdagadnak a ruha-Outletben-Vasarolj-3-000-Ft-ertekben-most-mindossze-1-500-Ft-ert.html?utm_medium=keywords&utm_campaign=linkek&utm_source=GM-anyuci" target='_blank'>kismama ujjai. Ha az ujjaidon lévő gyűrűk elkezdenek szorítani, akkor tégy magadnak egy óriási szívességet azzal, hogy leveszed, még mielőtt túl késő lenne – és rászorulna az ujjaidra. Ha nem tudsz elszakadni a gyűrű(k)től, akkor legalább annyit tegyél meg, hogy résen vagy, és időnként megbizonyosodsz arról, hogy még le tudod venni, vagy pedig rakd rá a nyakláncodra, és viseld a szíved közelében.
9db hozzászólás
|
cache














