|
Milyen idős a gyermeked?
2010-02-02
1 komment A titkos örökbefogadás lényege az, hogy sem a vérszerinti szülő nem tudja, hogy hova, kikhez kerül gyermeke, sem az örökbefogadók nem tudják, hogy ki szülte meg.
Egy-két információt mindkét fél kaphat, de személyes adatokat az eljárást lefolytató szervek nem szolgáltatnak ki. A vérszerinti szülők arról sem kapnak értesülést, hogy a gyermeküket már adoptálták. A titkos örökbefogadás lebonyolítása a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) feladata. Ugyancsak ők intézik azoknak a babáknak az örökbeadását, akikről közvetlen a szülés után lemond az édesanyjuk illetve azokét is, akiket valamelyik inkubátorban, rosszabbik esetben egyéb helyen hagytak. A titkos örökbefogadás esetén a vérszerinti anyának két hónapja van arra, hogy meggondolja magát, és érte menjen gyermekéért. Amikor valaki komolyan úgy határoz, hogy örökbe fogadna egy gyermeket, először a lakóhelye szerint illetékes TEGYESZ-t kell felkeresnie. Az eljárás részét képező pszichológiai tanácsadást a szolgálat folytatja le, valamint ők végzik el a szükséges környezettanulmányt is a leendő örökbefogadónál. A szolgálat szervez örökbefogadói felkészítő tanfolyamot is. A vizsgálatotokat, felméréseket, valamint a különböző felkészítő tanfolyamokat körülbelül két hónap alatt el lehet végezni. Az örökbefogadók a jelentkezésük időpontja alapján kerülnek fel a várólistára. A várakozási idő alatt a szakszolgálat emberei félévente felkeresik őket. Ekkor próbálják kiválasztani egy-egy gyermek mellé a legalkalmasabb szülőt. Amikor megvan a megfelelő örökbefogadó család, sor kerül a gyermekkel való első találkozásra. A titkos örökbefogadással adoptált gyermekek általában gyermekotthonban élnek, itt tekinthetik meg őket a leendő szülők, a többi gyermekkel játszva, a gondozók között. Mindez elvileg úgy zajlana, hogy a gyermek nem tud róla, viszont az a tapasztalat, hogy mégiscsak megérzi, ha ő a kiszemelt, illetve a legtöbb örökbefogadó egyből felismeri, melyik gyermekről van szó. Az adoptálók nagy része arról számolt be, hogy rögtön megérezték, a kiszemelt gyermek hozzájuk tartozik. Nagyon fontos az első benyomás. Előfordulhat, hogy az adoptálókban kételyek merülnek fel a gyermekkel kapcsolatban, ebben az esetben a szakemberek is azt tanácsolják, hogy el se kezdjenek barátkozni a kicsivel. Az a tapasztalat ugyanis, hogy ilyen esetekben általában nem történik meg az örökbefogadás, ez pedig a gyermeknek komoly traumát okozhat. Fontos tudni, hogy azért, mert az adoptálni kívánó egy adott gyermek esetében nem él a lehetőséggel, nem fogják törölni az örökbefogadók listájáról. Az örökbefogadók, amennyiben úgy döntenek, hogy adoptálják a gyermeket, benyújthatják a gyámhivatalhoz kérelmüket. A hivatal 15 napon belül eldönti, hogy a gyermeket gondozásba engedi-e. A gondozási idő legalább 30 nap, ezt követően dönt 60 napon belül a gyámügy magáról az örökbefogadásról. A gyermek örökbefogadásáról a vérszerinti szülő nem értesül, azt nem fellebbezheti meg. A legtöbben még mindig a titkos örökbefogadást preferálják, pedig így akár 3-4 évbe kerülhet, mire örökbe fogadhatnak egy gyermeket. - Bea - Képek forrása: flickr.com Az örökbefogadásról általánosságban» Ki fogadhat örökbe? Kit lehet örökbe fogadni?»
Cimkék:
család
1db hozzászólás
|














