Milyen idős a gyermeked?
[ 2 éves - 7 éves ]
2010-08-16
0 komment

Ajándékot a nagyinak!

Gyakran okoz gondot a családokban az ajándékozás, hiszen a keret többnyire szűkös, az ünnepeltnek már megvan mindene, vagy éppen semmilyen kreatív dolog nem jut eszünkbe. Néhány igen olcsó trükkel segítünk!

 

A nagyszülők különösen értékelik azokat az ajándékokat, melyeket az unokák készítenek, hiszen amellett, hogy emlékként elrakhatják, ha ránéznek mindig a csemete jut eszükbe. Természetesen mi is több legyet ütünk egycsapásra: az ajándék elkészítése jó kis családi program, fillérekből megvan, ráadásul nem túl időigényes. Lássuk, hogy valósulhat meg mindez egyszerre:

Fonalváza

A konyha mindig kincsesbánya az alapanyagok szempontjából. Számtalan szószt, üditőt, italt találhatunk manapság dizájnos, érdekes alakú üvegben. Nekünk nincs más dolgunk, mint ügyesen elmosni, leszedni róla a címkéket és máris megvagyunk az alappal! Ezután már csak maradék színes fonalat és ragasztót kell a szekrény mélyén keresni, persze ha nincs, akkor egy régi kötött pulcsi is újrahasznosítható erre a célra! Az üveget ragasztózzuk meg (lehetőleg vízálló hobbiragasztóval), majd az aljától felfelé körkörösen ragasszuk rá a fonalat. A színeket szabadon variálhatjuk! A gyerekek nagyon élvezni szokták és a mű valóban csodás esztétikai élményt jelent!

Ceruzahegyezős kép

A csemeték többnyire imádnak rajzolni és persze egyszerűbb mindez jó hegyes ceruzával! Azért csak óvatosan hegyezzünk! Miért? Mert a lehulló színes szélű faforgácsból csodaszép kép varázsolható! Egy tiszta fehér, vagy akár színes kartonra körben felragaszthatóak a forgácsok, a virágok közepébe ragasztózás után pedig szórjuk a lehulló színesceruahegy morzsalékát! Igazán mutatós és szép képet varázsolhatunk így a nagymama ebédlőjébe!

Szkennelj, nyomtass virágokat!

Ettől egyszerűbb dolgot talán kitalálni sem lehet. Míg régen a préseléses technikával tudtuk megőrizni a virágok szépségét, addig ma már a modern technika alkalmazásával ez sokkal egyszerűbben megvalósítható! A leszedett virágokat ugyanis csak le kell szkennelni, ami aztán igazi és szép valósághű képet fog adni azokról. Szkenner hiányában marad a hagyományos technika, az sem kevésbé rossz, csak kicsit időigényesebb!

Reméljük szolgálhattunk néhány hasznos tippel a szülőknek! A család igazi szórakozásnak, a nagyszülők pedig csodás ajándékoknak lehetnek részesei.

- BB -

Képek forrása: flickr.com

Cimkék: család, szabadidő
Hozzászólások
0db hozzászólás
cache