Milyen idős a gyermeked?
[ 1 hetes - 10 éves ]
2009-09-22
17 komment

Anyakasztok

Amikor kismama lettem, azt hittem, a baba körüli teendők olvashatóak egy nagy könyvben, s a szakemberek tanácsaival kiegészítve remekül helyt lehet állni anyaként. Tévedtem. És oly sokan tévedtünk. Simogatva nagy pocakunkat romantikus álmokat szövögetünk a hintaszékben ücsörgésről, amint ringatjuk és szoptatjuk a kisbabánkat. Ehhez képest a valóság kevésbé romantikus.

A valóságban ugyanis ritkán zajlanak előírásszerűen a dolgok. Hamar rájövünk, bizony nagyon gyakran döntéseket kell hoznunk. Felelős döntéseket, hiszen a gyermekünk egészséges fejlődéséről van szó. De mi a helyes?


Gyakran más anyucikat kérdezünk, tanácsot várunk, majd kész megoldásokat kapunk. Határozott véleményekkel találkozunk, mellékelve azt az érzést, ha másképp teszel – mint a tanácsadó meggyőződése – hibázol. Ki akarna hibázni, ha a gyerekéről van szó?

Ezen határozott elvek mentén - melyet a kismamás-babás magazinok, internetes fórumok csak erősítenek – jött létre, hogy az anyucik között kialakultak kasztok, melyek képesek esetenként elszigetelni őket egymástól. Borzasztó jelenség. A játszótéren, a babaklubban, az interneten, minden találkozási ponton a figyelmes szem számára szembetűnő, hogy bizony vannak szoptatósok és tápszeresek, babakendősök és babakocsisok, oltásellenesek és oltáspártiak, bölcsődepártiak és ellenzők, stb…

Mindig van 1-2 anyuka, aki nagyon határozottan adja elő az elveit, hozzá mindig csapódik egy nagyobb társaság, aki megfelel a kritériumoknak, majd ők mintegy értékrendet közvetítenek, „Így kell csinálni”. Aki erről lemarad, akinek ez nem sikerül, sajnos kimarad a babaklub VIP páholyából. S bizony, nyomorult egy érzés, amikor rajtad kivül mindenki az adott kasztba tartozik, te pedig kitaszítottként, magányosan nézed a többi cseverésző mamit.

Gyermeteg dolognak tűnik, ám a résztvevői számára nagyon is fontos. Ki hová tartozik, ki felé mozdul a játszótéren. A hosszú GYES alatt gyakran nincs kihez szólni, babánk nem nyújt épp intellektuális társaságot, felnőtt embernek hosszútávon nem kielégítő, így sokszor kétségbe esve keressük a társaságot.

De mit lehet akkor tenni?

Nem szabad ezekben a játszmákban részt venni. Felül kell emelkedni, és kár komolyabb vitákba bocsátkozni, hiszen ezek is hitviták, ahol az érvek gyakran mit sem érnek. Gondoljunk erre akkor is, amikor éppen mivagyunk a kitaszítottak - de akkor is, ha a klubba tartozunk, és egy másik anyukát látunk csüggedten magányosan üldögélni. Higgyük el, ő is a legjobbat akarja gyermekének, csak éppen másképpen gondolkozik egyes kérdésekben. S ha valamiről biztosan tudjuk, hogy helytelen - durva példát mondok: egy anyukát látsz, aki rendszeresen megüti gyermekét -, akkor ne ítélkezz, hanem próbálj meg segíteni! Az nem segítség, ha valakit lenézel és kigúnyolsz - a valódi segítés ott kezdődik, hogy kiváncsi vagyok a másikra, megpróbálom megérteni őt, s csak utána mondom el, hogy "szerintem...", "az a véleményem...", "én úgy oldottam meg ezt a gondot...".

Ezt a hozzállást érdemes minél hamarabb megtanulni, hiszen igen sok kellemetlen helyzettől kimélhetjük meg magunkat a jövőben. Mert ugyan a kismama-korszakban üti fel fejét ez a jelenség, ám végig megmarad, amíg gyermekünk lassan felnőtté cseperedik. Amit a homokozó mellet tapaszatalunk, ugyanzt fogjuk látni az oviban, az iskolában, az edzéseken, a szakkörökben...

Képek forrása: flickr.com

Hozzászólások
17db hozzászólás
cache