Milyen idős a gyermeked?
[ Terhesség kezdete - 1 éves ]
2009-07-27
4 komment

Apa leszek!

Születésnapomra egy babacipőt kaptam a feleségemtől, széles mosoly kíséretében. Ennyire gyerekes vagyok? – kérdeztem bárgyún. Eltartott pár percig, mire felfogtam, miért is kaptam. Először nem tudtam, mit is mondjak. Terveztük a dolgot, próbálkoztunk, figyeltük a peteérést, de elsőre nem számítottunk sikerre. Olyan homályosnak tűnt az egész, mint valami hosszú lejáratú befektetés, majd csak lesz belőle valami, idővel. És akkor, bumm. Rettentően örültem, ugyanakkor meg is ijedtem, ugrálni volt kedvem, énekelni, meg egy kicsit elbújni. Eleinte fel sem fogtam, mit jelent. Apa leszek. Egy nő, akinek a testében fejlődik az új élet, könnyebben dolgozza fel ezt az érzést. A szervezete természetes folyamatként éli meg és, hacsak nem szerencsétlen körülmények között történik a dolog, élete legszebb élménye lesz. Ahogy az apának is, de nekünk mégis más.

Új életet alkottam! ÉN! Elképesztő büszkeség tölti el az embert, amiért erre képes volt. Persze, te is ott voltál, drágám, együtt csináltuk, fűzi hozzá később, hogy ne a kanapén kelljen aludnia. De ez a felemelő érzés vele marad. Nem egyszerű barkácsmunka volt ez, mint egy polc felszerelése, vagy a fránya villanykörte kicserélése, hanem valami sokkal komolyabb. Ilyesmire nem mindenki képes.

Az öröm hatalmas, de hamarosan követik az első kétségek is. Hiszen innentől osztozni kell majd egy kis visító emberkével mindenen. Figyelmen, szereteten, a feleségen, avagy a leendő anyán. Vége a gondtalan életnek. Nincs többé hajnalig dorbézolás, késő esti mozizás, és hát a nemi élet is megsínyli a dolgot, számtalan helyen olvashatjuk, hogy szülés után akár másfél évig is libidótlan lesz az asszony. Oda a pókerparti, a meccsnézés, az utazás. Megijed az ember, bármennyire örül is az apaságnak. Hogy a párja folyton fáradt lesz, ideges. Hogy elhízik, megereszkedik a melle, eltűnik a dereka, oda lesz az alakja. Belegondolni is rossz. A félelmek egyre gyűlnek. Féltékenység támad az emberben. Hogy jön ahhoz ez a kis valaki, hogy így betolakodjon az életünkbe? Hogy kisajátítsa az ember párját, aki a tévémaci után már indul is aludni, mert fáradt, már amikor épp nem olyan ingerült, mint egy tüzes vassal felpiszkált vipera. Valahol kívülállónak is érezzük magunkat, hiszen hónapok telnek el, mire az első rúgásokat megérezhetjük a gömbölyű hasfalon keresztül, szemben az anyával, aki végig ott tudja magában és a legkisebb rezdülését is érzi. Hatalmas változások. Ijesztőek.

Egy szép napon az ember arra ébred, hogy a világ megváltozott. Mellette alszik az ember, akit szeret. Akinek a hasában ott nő a közös gyermekük. Vér a vérünkből. Aki már nem is annyira ijesztő. Aki majd elalszik a hasunkon, hozzánk bújik, ha valami fáj, a kezünket fogva tanul járni. Aki mosolyog majd ránk, miközben a ruhánkra köpi a színes pépet, amivel etetjük. Aki mindent megfog, megkóstol, leejt, majd kezdi elölről az immáron koszos tárggyal. Aki miatt folyton aggódni fogunk, aki miatt lemondunk számtalan programot, aki miatt társadalmi életünk az utolsó mohikánéhoz válik hasonlóvá. Aki a legtöbb örömet és szeretetet adja nekünk.

Egy apának több időbe telik elfogadni a gyermeket. Nem bennünk nő, idegen test, betolakodó. Idő kell nekünk, hogy túltegyük magunkat a félelmeinken. Nem azért, mert nem akarjuk, vagy nem szeretjük. Mi eleinte csak a tünetekkel találkozunk, nem magával a kis emberrel. Az összes változással, amit magával hoz.

Képek forrása: flickr.com

Cimkék: család
Hozzászólások
4db hozzászólás
cache