E-mail:

Jelszó:

e-mail cím mentése
 
Regisztráció Elfelejtett jelszó
 
 
Milyen idős a gyermeked?
[ Terhesség kezdete - 18 hónap ]
2011-04-14
0 komment

Az óriás meglepetéstojástól a sütigalambig

A húsvét a feltámadás mellett a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, melyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. Mivel Olaszország lakói rendkívül vallásosak, így a húsvétnak hatalmas jelentősége van az életükben, ami többek között az ünnepi étkezésben is megnyilvánul. Az olasz lakosság sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít ennek az ünnepnek, mint a karácsonynak, melyben nagy szerepe van a hagyományoknak.

 

Nagy eltérés, hogy Itáliában - hazánkkal ellentétben - nem szokás a locsolkodás. A szent nagyhéthez azonban számos más érdekes és látványos szokás kötődik, amelybe természetesen bevonják az olasz gyerekeket is. Szicília kisvárosaiban például a fiatalok Jézus és tizenkét apostolának szobrát hordozzák körbe a településeken. Húsvétvasárnap délben a templom előtt eljátsszák a feltámadás jelenetét. Az előadás központi eleme az, amikor Mária gyászában lefátyolozva megjelenik, majd amikor az apostolok elmondják neki, hogy fia feltámadt, ledobja magáról a fátylat, ezzel jelképezve, hogy találkozik újra Krisztussal.

Firenzében húsvétvasárnap egy feldíszített ökrösszekér repül a levegőbe, így örvendvén Jézus feltámadásának. A szekéren egy 30 láb, magas kb. 9 méteres kosár található. Egy csapat fehér ökör mozgatja a kosarat szállító kocsit, és az ökröket virágfüzérekkel  díszítik fel. A szekeret 150 korabeli jelmezbe öltözött katona kíséri. Mindez egy 500 éves hagyomány szerint történik. Lent délen emellett hagyomány a város főterén való báránysütés is.

Persze egy olyan spirituális örömnek, mint a Feltámadás, megvan a maga megfelelője az asztalnál is. Ilyenkor a tojás körül forog a világ az olaszoknál is, és csokoládén kívül marcipánból, cukorból is gyártják, a gyerekek legnagyobb örömére. Az olaszok húsvéti süteményei, a történelmi hagyományoknak megfelelően, lisztből, tojásból, cukorból és olívaolajból készülnek. Hogy a gyerekek számára kívánatossá tegyék a tésztát, galamb, baba, lovacska, nyúl, valamint harang formára sütik. Belsejükbe igen gyakran ajándékot is rejtenek. Nagyon elterjedt a hatalmas méretű csokitojás, amelyben játékok bújnak meg a gyerekek számára. Ezekben Superman, Gormiti, Winx, és az összes elképzelhető mesehős vagy plüssfigura megtalálható. Találkozhatunk akár Barbie-s csokitojással, de nem ritkaság az sem, amiben Swarovski kristályok vannak, kb. 6 eurótól akar 100 euró értékig bezárólag. A nagyméretű Kinder-tojás már nálunk is kapható, amely mondanom sem kell, hogy innen származik, az olasz Ferrero cég Kinder részlegének köszönhetően.

 

A legelterjedtebb, kihagyhatatlan édesség a colomba (ejtsd: kolombá), melynek jelentése galamb. Húsvét táján minden pékségben, szupermarketben lehet kapni, és természetesen több fajtája is létezik. Ennek a galamb alakú, kalácstésztára emlékeztető süteménynek Lombardiában van a gyökere, de mára az egész országban elterjedt. A tésztájába szárított gyümölcsöt, leginkább narancsdarabokat kevernek, a tetejére pedig általában mandulareszelék kerül. A galamb alak a békét jelképezi, ugyanúgy, ahogy mifelénk a tojás az új életet is szimbolizálja. Érdekesség, hogy a szárított gyümölcsöknek is meg van a jelentése, mely a szegénységet jelképezi, mivel a szegény ember szárítva tette el, hogy majdan Húsvétkor belesüthesse azokat az ünnepi tésztába.

Végezetül nézzünk egy klasszikus colomba receptet Gianni ajánlásával, melyet mi is kipróbálhatunk, akár már az idei húsvétra:

Hozzávalók: 600 gr liszt, 25 gr élesztő, 250 gr vaj, 100 gr cukor, 2 tojás 1 sárgája, 1 citrom reszelt héja, 1 csipet só, 1 dl langyos tej, 1 zacskó vaníliáscukor, 1 fiola narancsaroma, 100 gr kandírozott narancs, 150 gr reszelt csokoládé. A tetejére: 100 gr darált mandula, 1 tojás, 100 gr porcukor.

Elkészítés: 1. este: 60 gramm lisztet keverjük össze az élesztővel, és egy kis langyos víz segítségével kelesszük meg meleg helyen. Ha a duplájára nőtt, adjuk hozzá a maradék 540 gr lisztet, 2 tojást és egy tojássárgáját, 100 gr puha vajat, a cukrot, a reszelt citromhéjat, a kandírozott narancsot, a sót, a tejet, a narancsaromát és a vaníliát, és gyúrjuk össze. Legalább 10 percig gyúrjuk, majd hagyjuk egész éjszakán át kelni.

Reggel: a maradék 150 gr vajat vegyük ki a hűtőből, várjuk meg, míg puha nem lesz, aztán kis adagokban adjuk a tésztához, minden alkalommal jól eldolgozva. Vajazzunk ki egy tepsit, tegyük bele a tésztát, és kézzel formázzuk olyan alakúra, amilyenre szeretnénk, majd hagyjuk harmadjára is megkelni. Ez alatt elkészítjük a mázat: a cukrot elkeverjük egy kanál vízzel, hozzáadjuk a tojást és az őrölt mandulát, majd jól elkeverjük. Mikor a tészta háromszorosára nőtt, megkenjük a mázzal, megszórjuk szeletelt mandulával és porcukorral. 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük. Ha nagyon megbarnulna a teteje, mielőtt még kész lenne, alufóliával takarjuk le.

Jó étvágyat és békés, áldott húsvétot!

-Kis Erika-

Cimkék: táplálkozás
Hozzászólások
0db hozzászólás
cache