Az ötéves gyermek

Úgy beszél, mint egy felnőtt, úgy dobja a labdát, mint egy profi: a gyerek kifejezetten tehetségesnek tűnik. De továbbra is csak tapogatózik a társadalmi szokások, szociális értékek sűrű erdejében. Az ebből fakadó frusztráció dachoz, és érthetetlen hazugságokhoz vezethet – de hatására visszaváltozhat azzá a kisgyerekké is, amiből épphogy kinőtt.

Egyes szülők minden évben írnak egy levelet a gyereknek, amit majd a tizennyolcadik szülinapján fog kinyitni. Ebben leírhatjuk az adott esztendő legérdekesebb, legviccesebb, legszebb történéseit, megfigyeléseinket, hogyan alakult a gyerek személyisége, temperamentuma, és a reményeinket a jövő évvel kapcsolatban. Ha nem kezdtünk hozzá a születésekor, itt az ideje, hogy bepótoljuk ezt a hiányosságot.

A szülők gyakran a gyerek elméleti felkészültségére fókuszálnak, amikor szóba kerül, hogy készen áll-e az iskolára. Érdekes módon az oktatók szerint legalább ennyire fontos a szociális érettsége. Erre utal, ha a gyerek már nem küzd szeparációs problémákkal, könnyen szóba elegyedik más felnőttekkel, és gyerekekkel.

Elég ijesztő lehet, amikor a gyerek, akit már elég érettnek gondolunk, megpróbál megütni minket. Az ötévesek sokat küszködnek még az önkontroll hiányával. Ha ilyesmi történik, ne reagáljuk túl, de legyünk határozottak. Fogjuk meg a kezeit, és nyugtázzuk a szándékát, hozzátéve, hogy nem tehet ilyet. „Látom, hogy nagyon mérges vagy. De nem üthetsz meg sem engem, sem mást. Az fáj.”

Ha a játszótéren vagyunk, egyik szemünk mindig legyen a gyereken, ellenerőzzük, hogy biztonságban van-e. Vélhetően ösztönösen közbe akarunk lépni, ha valami perpatvar alakul ki, lökdösődéssel, esetleg néhány ütéssel-rúgással, de vegyünk erőt magunkon. Adjuk meg a lehetőséget, hogy a gyerek, valóban gyerekként viselkedhessen. Ebbe pedig beletartozik a határok állandó keresése, feszegetése is. Ha lehet, hagyjuk, hadd jusson dűlőre a játszótársaival a saját erejéből.

A viselkedésének egy bizonyos aspektusa, ami eleinte szórakoztató, de elég gyorsan megunjuk, a hülyéskedés. Az ötévesek szinte mindent viccesnek tudnak találni, ami aztán valóságos nevetőgörcsöket eredményez. Képesek idétlen, de szerintük mókás hangokat vég nélkül ismételgetni, megállás nélkül forogni, vagy éppen kiskutyát játszani – a lehetőségek száma gyakorlatilag végtelen.

Általában az a legjobb megoldás, ha szelektálunk a dilijei között, és nagy részükkel nem foglalkozunk. Döntsük el, hogy az adott szituáció veszélyes, vagy goromba, vagy csak szimplán bosszantó. Jóval hatékonyabb, ha nem veszünk tudomást a magatartásáról, mintha felcsattannánk, hogy „elég volt” vagy komoly büntetést helyeznénk kilátásba, és ily módon megajándékoznánk, szinte jutalmaznánk a figyelmünkkel, és nemtetszésünkkel.

Ez a viselkedés a korral jár. Nem jelenti azt, hogy a gyerekből feltétlenül komikus lesz, idővel kinövi majd ezt a lökött viselkedést.

Ha művészi kellékek széles tárházát tartjuk otthon, szép rendben, és elérhető helyen, a gyerek szívesen használja majd őket. Tartsunk krétát, ceruzákat, papírt, filctollakat és hasonló eszközöket egy alsó polcon, amit könnyen el tud érni! Használhatunk a tárolásra felcímkézett dobozokat is. Azokat a holmikat, amik használatához még a felügyeletünk szükséges (olló, ragasztó) tartsuk olyan helyen, ahol nem férhet hozzájuk!

Beszélgessünk minél többet a gyerekkel a biztonságról! Nap közben tárgyaljuk ki, mit látunk! „Tetszik, hogy az a fiú megvárta, hogy zöldre váltson a lámpa, mielőtt átkelt volna az úton.” Tanítsuk meg neki, hogyan kezelje a veszélyforrásokat, mint például az ollót!

Ebben a korban olthatatlan vágyat éreznek, hogy mindennek megtudják az okát, ami sok-sok miérttel kezdődő mondatot eredményez, úgyhogy magyarázzuk el neki a biztonsági rendszabályok mögött meghúzódó indokokat. A gyerekek méltányolják a tiszta, egyértelmű útmutatást. Ismétlés és megerősítés, lehetőleg folyamatosan. Mindenekfelett, mutassunk neki jó példát! A gyerek figyel bennünket, tegyünk tehát mindent úgy, ahogy azt tőle is elvárnánk.

Bár minden bizonnyal nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy telt a napja, azért ne lepődjünk meg, ha néha egy kicsit szeretne egyedül lenni. Gondoljuk végig a napját az ő szemszögéből. Egész nap szabályokat kellett betartania, és társaságban volt, ahol nagy szükség volt a szociális készségeire. Ehhez adjuk hozzá a napi feladatokat, a sok játékot, és beláthatjuk, igazán ráfér egy kis pihenés arra a gyerekre.

Az óvoda, vagy az iskola előkészítő forgataga könnyen beszippantja az embert, de ne veszítsük el a fejünket, és ne feledjük el frissíteni a babanaplót, a családi weboldalt, vagy blogot!