|
Milyen idős a gyermeked?
2010-07-09
3 komment Pihentető és hasznos elfoglaltság, miközben kedvenc sorozatunk megy a tévében.
ELKÉSZÍTÉSE Egy 6 szálas csuklópánthoz kb. 6x80cm fonal szükséges. Ezt pontosan mérjük le, majd kössük össze. Egy biztosítótű segítségével rögzítsük valahová, hogy kényelmesen kézre álljon, ugyanakkor stabil legyen akkor is, ha kissé meghúzzuk. Ezután egyszerű hármas fonással fonjuk össze 2-3cm hosszúságban (ezzel lehet majd feltenni a kézre). Igazítsuk el a szálakat egymás mellé színenként kettesével.
A bal széléről indulva fogjuk a második szálat a bal, az első szálat a jobb kezünkbe. A bal kezünkben lévő szálat feszítsük meg. A másikkal kössük át kétszer egyszerű csomóval. Fontos, hogy a feszes szál mindvégig feszes maradjon, és a másik szinte körbetekerje azt. Így a megfeszített szál rejtve marad és a másik adja a minta színét. Az egész sort ezzel a kezdő szállal fogunk végigcsomózni. Feszítsük meg a harmadik szálat, csomózzuk meg, majd ugyanígy a negyediket, ötödiket, hatodikat is. Amikor a kezdő szál a sor végére kerül, kezdjük újra a csomózást a bal oldalról elindulva. Ez a művelet nagyon egyszerű, még ha elsőre nem is tűnik annak. Az első próbálkozásunkat szánjuk gyakorlásra! Hamar bele fogunk jönni, ne csüggedjünk, ha először nem sikerül egyenletesre a munkánk! Próbáljunk egyenletesen dolgozni. Ha a pánt elérte a végleges hosszát, csomózzuk, majd fonjuk össze a végét. Köthetünk a végére kapcsot (hobbiboltban vagy ékszerésznél kapható), így bármikor le- és felvehetjük.
TIPP A színeket és a szálak számát kedvünk szerint variálhatjuk! Arra figyeljünk, hogy mindig páros számú szállal dolgozzunk, illetve több szál esetén hosszabb fonalat vágjunk, mert a szélessége felveszi a hosszát. - Augusztin Márta - Cikkhez kapcsolódó fájlok:
Cimkék:
szabadidő
3db hozzászólás
|



















