Milyen idős a gyermeked?
[ 4 éves - 12 éves ]
2009-08-25
0 komment

Csontig hatoló problémák – A gyógytestnevelés

Emlékszem, hogy középiskolában sokan felmentést szereztek a testnevelés óra alól, hogy ne kelljen a kegyetlen tanárral keményen edzeni kétszer 45 percet egymás után. Ők valahogy be tudták szerezni az ehhez szükséges papírokat, kisebb álproblémákra hivatkozva. Eközben sok szülő csak legyint, ha kiderül, gyermekének lúdtalpa van, vagy hanyag a tartása. Pedig ha egy ilyen „apró probléma” nincs megfelelően kezelve, akkor később komolyabb betegségek is kialakulhatnak, és akkor már lehet, hogy késő.


A pedagógiai szakszolgálatok körébe sorolandó a gyógytestnevelés, melynek munkáját a Közoktatási Törvény szabályozza és az ezzel kapcsolatos feladatoknak a megszervezése az iskola vagy az önkormányzat feladata. Már 1915-ben volt hazánkban gyógytorna, és 1950-től kötelezően szűrővizsgálatokat kell szervezni az oktatási intézményekben. Sajnos egyre több gyereknek hanyag a tartása, megdöbbentő, hogy, felmérések szerint, már minden másodiknak. 

A gyógytestnevelés egy sajátos tudományterület, mely során a testi képességekben visszamaradott gyerek, a szakorvos javaslata alapján, egy speciális fejlesztési programban vesz részt a gyógytestnevelő tanár irányítása alatt. Alapvető célja az, hogy a testileg visszamaradott, a mozgásszervi és belgyógyászati gondokkal küszködők mindennapi életét megkönnyítse azzal, hogy enyhíti a fájdalmakat, hogy az egyén teljes életet élhessen.

A gyógytestnevelőnek az a feladata, hogy ő maga állítsa össze minden gyereknek a szükséges gyakorlatokat, tehát az egyéni képességfejlesztés a célja ezzel. A testnevelő foglalkozik azzal, hogy játékos gyakorlatokkal fenntartsa a folyamatos figyelmet és érdeklődést az órák iránt. Szükség van továbbá egy megfelelő teremre is, ahol biztonságosan gyakorolhatnak, vagyis matracokra, bordásfalra. Lehetőség van egyéni és csoportos órák igénybevételére is. Az egyéni órákra azok a gyerekek járhatnak, akik nemcsak mozgásukban gátoltak, de mentális problémákkal is küzdenek, így csoportban nem foglalkoztathatók. Míg a csoportos foglalkozáson a hasonló mozgásállapotú és korosztályúak vehetnek részt. 

Először orvoshoz kell fordulni, hogy vizsgálatokkal minél előbb ki lehessen szűrni a problémát. Az ortopéd szakorvos kétféleképpen vizsgálja meg a gerincet, vagyis kitapintja a gerincoszlop, a vállak, a medence, a szegycsont és a mellkas helyzetét, valamint megfigyeli a pacienst mozgás közben. Ha problémát vagy elváltozást észlel, akkor javasolhatja a gyógytornát, enyhébb tünetek esetén a „könnyített testnevelés” igénybevételét az iskolában, melynek lényege, hogy bizonyos feladatok alól úgymond felmentést kap.

A gyógytestnevelést kategóriákba sorolja a szakorvos, így az elsőbe a könnyített, a másodikba a gyógytornán való részvétel tartozik, míg a harmadik csoport esetén a gyermek testi vagy belgyógyászati panaszai miatt semmilyen tornán nem vehet részt.  

Gerincferdülés esetén fájnak bizonyos mozdulatok, mert a csigolyák nem a megfelelő helyen vannak. Ez kialakulhat a hanyag testtartás, a mozgásszegény életmód, a túlsúly, az túl nehéz iskolatáska miatt vagy azért, mert a gyerek hirtelen megnőtt.


A helyes testtartást a megfelelő  állás és a fejtartás összhangja határozza meg. A helytelen testtartás alatt azt értik a szakemberek, amikor a csontrendszerben még nincsen kóros elváltozás, vagyis az izomzatban vannak még csak a gondok, így ezt a megfelelő tornával, az izmok erősítésével még korrigálni lehet. Viszont ha a torna már nem segít, akkor már gerincdeformálásról van szó.

A gyermekkori elváltozások visszafordíthatóak, de ha később ismerik fel ezt, akkor már rögzült és nehezebben korrigálható. Nem mozognak eleget gyermekeink pont abban az életkorban, amikor a legtöbb szükség lenne az izmok megfelelő kifejlődésére, inkább a TV vagy a számítógép előtt töltik életük jelentősebb részét.

A gyerekek sajnos összefognak a mozgásukban akadályozott társuk ellen, és kiközösítik őt, hiszen képtelen velük együtt játszani. Nem tud egy gyermek egyedül segítséget kérni szakembertől, így a szülőket kell rávenni arra, hogy ne húzódjanak vissza egy szimpla orvosi vizsgálattól.

Képek forrása: flickr.com

Hozzászólások
0db hozzászólás
cache