Milyen idős a gyermeked?
[ Terhesség kezdete - 18 éves ]
2010-02-19
2 komment

Dalba foglalt gyermeknevek (x)

Van talán olyan kisgyerek, aki nem szereti a zenét és a dalokat? Alig hiszem. Már magzat korban is ismerkednek a gyerekek a zeneiséggel, anyukájuk csilingelő hangjával, hiszen a kismamák előszeretettel dúdolnak pocakjuknak, megalapozva ezzel egy bensőséges kapcsolatot.

Minden édesanya tudja, hogy a dalok megnyugtatják az apróságokat és később is fontos szerepet játszanak a fejlesztésben. Túl azon, hogy a zene hallgatása élményhez juttatja a gyermekeket, fejleszti esztétikai fogékonyságukat, javul a mozgáskoordinációjuk is, melynek a dalok ritmusossága nyújt alapot.

Minden kisgyermek számára nagy élményt jelent egy-egy új dal felfedezése, ami által a képzeletük világában útra kelve szárnyalhatnak, új dolgokat ismerhetnek meg, vagy éppen álomba ringathatják magukat. Ez az élmény csak fokozódhat azáltal, ha egy-egy dalban felfedezni véli saját nevét is, hiszen kialakul valami olyan személyes kötődés, ami csak az övé és így még jobban odavonzza, leköti a figyelmét. Szerencsére ezt az élményt ma már minden szülő megadhatja gyermekének, hiszen a Névdalok c. album megjelenése óta, egyre népszerűbb az anyukák és apukák körében. A tíz gyermekdalt magába foglaló cd-n magyar nyelven csendülnek fel az alkotások, természetesen mindegyikben többször megemlítve azt a nevet, melyet a szülők szeretnének.

A dalok könnyen megjegyezhetőek, vidámak, színesek és rendkívüli módon kötik le a gyermekek érdeklődését. Olyan dolgokról szólnak, melyekkel nap, mint nap találkoznak az apróságok, amelyik érdeklődésüket leköti, és közben játékosan, szinte észrevétlenül tanítanak. Az altató és csendes, nyugtató dallamokon kívül, vidám játékos alkotások is szerepelnek az albumon, melyekkel bepillantást nyerhet a gyerkőc például a zöldségek, színek világába, de jeles ünnepnapokról is számtalan információt kaphat, mindezt olyan nagyszerűséggel és életvidámsággal, hogy még a szülő is szívesen hallgatja a fiatalokkal együtt.

Akár saját gyermekünket szeretnénk meglepni, akár ajándékba szánjuk a Névdalokat, mindenképpen mosolyt és vidámságot csalunk vele az arcokra, mindezen túl, pedig egy hatalmas élményt is nyújtunk. A csillogó tekintetek biztos ezt fogják sugallni, miközben minden dalban felcsendül, a várva várt név.

 

Cimkék: életmód
Hozzászólások
2db hozzászólás
cache