Ééén, egedüüül!!!

A gyerekek életében elérkezik az igény arra, hogy minél több dolgot egyedül végezzenek. Másfél-két éves kortól lehet erre számítani, ebben a korban gyakran hallhatjuk:

Kupon Mánia akció!

Pihenjen Pécsett! Szállás Európa kultúrális fővárosában 2 fő részére, 2 éjszakára, svédasztalos reggelivel és vacsorával FÉLÁRON, mindössze 19.800 Ft-ért!

- 50% 39600 Ft helyett 19800 Ft

Országos

Már csak 18 kupon van

„ÉÉÉN, EGEDÜÜÜL!!!”

Nagyon-nagyon aranyos ez a fajta igyekezet, amivel a kétéves próbál egyedül öltözni, egyedül felhúzni a cipőjét, ám egész egyszerűen még nem képes sok mindenre. És ezt a küzdelmet,  ezt a lendületet nem szabad letörni. Hiszen előre visz, ez a fejlődésnek egyik jelentős szakasza, hagyni kell ebben kibontakozni, akkor is, ha ez sok türelmet igényel tőlünk.

Gyakran csak egy pici mozdulatra volna szükség, s a felnőtt látja: csak odanyúlok, picit igazítok a blúz nyakán és máris megy egyedül is, ám legtöbbször semmiféle segítséget nem tolerálnak a kis akarnokok, a segítségre a legtöbb esetben hisztis üvöltés a válasz. Mások úgy reagálnak, hogy levetkőznek és kezdik előről. Nagyon helyesek ilyenkor ezek a picik - és rettentően idegesek a mamik.

Nincs más mód, mit hagyni, hogy addig próbálkozzon, ameddig ő maga is rájön, hogy ez még nem megy egyedül, ilyenkor általában dühösek, ám végül eljutnak oda, hogy segítséget kérjenek. Ha ezt a pontot kivárjuk, akkor felhasználhatjuk arra, hogy utat mutassunk, próbáljuk vele együttműködve ráadni a blúzt, adjuk a kezébe a megfelelő módon, ahogyan egyedül fel tudja venni. Lehet, hogy első alkalommal nem fogadja el a segítséget, ám tanulva kudarcából, másodszorra már ő fogja kérni, hogy segítsünk neki. Az akaratosabb gyerekek néhány alkalommal még próbálkoznak - ilyenkor nem tehetünk mást, legyünk türelmesek.

Ha tudjuk, hogy másnap reggel sietnünk kell majd, és azt is sejtjük, hogy gyermekünk önálló akcióba fog kezdeni a cipővel, sapkával, gombokkal, bármivel, akkor a készülődést 5-10 perccel korábban kezdjük el. Mikor eljutunk a krízist okozó ruhadarabhoz, egyszerűen folytassuk saját készülődésünket, és hagyjuk kicsinket küzdeni. Figyeljünk azonban arra, hogy ne hagyjuk magára, nézzünk, rá, kérdezzük meg, hogyan halad, hiszen a mi érdeklődésünk és örömünk az ő motivációjának a legfőbb alapja.

Ha eljutunk végre odáig, hogy engedi, hogy segítsünk neki, akkor ne egyszerűen adjuk rá az aott darabot, hanem mutassuk meg neki, ő hogyan tudja a legegyszerűbben felvenni. Lehet, hogy egy más módot fog kitalálni magának - péládul a pulóver elejét úgy keresi meg, hogy fordítva veszi fel, majd a nyakán fordítja meg -, ez nem baj, a lényeg, hogy önállóan meg tudja oldani a feladatot.

Vannak azonban helyzetek, amikor nincs idő kivárni, hogy kicsink hosszú perceket "tököljön" az öltözködéssel. Ilyen esetekben is legyünk nagyon türelmesek. Magyarázzuk el neki, hogy most nagyon kell sietnünk, nincs időnk várni arra, hogy egyedül megcsinálja. Hansúlyozzuk, hogy nagyon büszkék vagyunk arra, hogy egyedül öltözködik, és akár bocsánatot is kérhetünk, hogy most erre nincs idő. A gyerekek többsége az ilyen magyarázatot elfogadja, engedi a sietős munkát, és a következő esetben folytatja az önálló öltözködés tanulását.

Az önnálósódás nem csupán az öltözködésben jelenik meg, hanem minden területen. A ruhák mellett a másik nagy terület, ami a mamiknak bosszúságot okoz, az az étkezés. Fontos, hogy az első jelzéseknél, mikor a kanalat kéri tőlünk, majd már követeli, próbáljunk ne a lakásra, hanem a gyerekre tekintettel lenni. Persze ez nehéz, az ember vigyáz az otthonára, és a spenót a plafonon nem mutat túl jól. Ilyenkor legszívesebben etetőszékestől tennénk ki a gyereket a kertbe - tegyük is meg, ha van rá módunk! Más oldalról viszont csodálatos élményekben lehet részünk, ha hagyjuk az egyévesünket maszatolni. A fényképezőgép mindig legyen elöl! Amikor egyedül próbál enni a kicsi, néha beválik, hogy egy másik kanállal közben észrevétlenül a szájába dugjunk egy-egy falatot, és ezzel gyorsítjuk az evés folyamatát.

Az önállósodás még évekig tart - valójában úgy 18-20 éves koráig, néha még tovább -, mindig más lépéseket próbálgat a gyerek. Ezért is fontos, hogy a szülő minél hamarabb kialakítsa önmagában, hogyan is viszonyul ezekhez a törekvésekhez.

Nézzük csak át még egyszer a folyamatot! A gyerek küzd, ha sikerül megoldania a feladatot, akkor nagyon büszke és boldog, ha nem sikerül előbb-utóbb segítséget kér, majd a segítséggel sikerül végül megtennie, amit szeretett volna. Az iskolai tanulás nem így történik? Az a gyermek, aki passzívvá válik, mert a szülei nem engedik, hogy önállóan cselekedjen, az iskolában sem fog tudni jól teljesíteni. Különösen igaz ez, amikor a házi feladatot egyedül kell majd megoldania - ha nem ismeri a siker ízét, és nem tudja, hogyan és mikor kérhet segítséget, akkor komoly tanulási gondjai lesznek! 6-8 évesen pedig már igen nehéz ezen a beállítódottságon változtatni!

Ráadásul az önértékelése is csorbát szenved - nem érzi át a siker mámoros ízét. Már pedig enélkül mi hajtana bárkit is arra, hogy új dolgokkal próbálkozzon és sikeres legyen az életben? Akár pályaválasztásról, akár munkakeresésről, vagy magánéleti problémákról legyen szó, a helyes önértékelés, a tudat, hogy "képes vagyok megoldani" nélkülözhetetlen.

Amikor kétévesünk tehát erőszakkal kiveszi a kanalat a kezünkből, vagy bömbölve követeli, hogy egyedül vehesse fel a pólóját, ne azon mérgelődjünk, hogy ez nekünk mennyi gondot jelent, inkább gondoljunk arra, menniyre fontos ez a kicsi fejlődése szempontjából! Persze nem baj, ha időnként elveszítjük a fejünket - a dackorszakot nehéz hidegfejjel végigasszisztálni -, de ha az esetek több mint felében helyesen viselkedünk, és teret engedünk önállósági törekvéseinek, sőt, bízrtatjuk őt, akkor már sokat tettünk, hogy boldog felnőtt válhasson kicsinkből.

Képek forrása: flickr.com