Milyen idős a gyermeked?
[ Terhesség kezdete - 18 éves ]
2011-04-04
22 komment

Egy ijesztő anyuka vallomásai

Ha egy átlagos szülő közösségi adatlapjait nézegetjük, úgy tűnik, hogy a szülőség csupa szépség. Tele fagyizásokkal, kirándulásokkal, mosolygó arcokkal, önfeledt nevetéssel.

Egymást érik a kedvesebbnél kedvesebb bejegyzések, családi fotók, ahol mindenki mosolyog és mindenki ruhája tökéletes. Egyszer sem látni olyan képet, amin anya ölébe borult főzelék vagy hatalmas bababöfi díszelegne.

Jill Smokler blogja azonban pont erről szól. A scary mommy (Ijesztő anyu) egy ironikus, néha fájdalmasan őszinte blog, melyben Jill, aki háromgyermekes anyuka, és korábban már olyan médiumokban publikált a szülőséggel kapcsolatban, mint a New York Times vagy a CNN, megosztja azokat a pillanatokat, mikor legszívesebben kimenekülne a világból. Elege lett abból, hogy ha a többi szülőtől tanácsot akar kérni, csak a cukormázat kapja. Sokan egyáltalán nem merik bevallani maguknak, hogy az anyaság sokszor egyáltalán nem olyan, ahogy elképzelték. Jill azonban úgy érezte, a hozzá hasonló „ijesztő anyukáknak” szüksége van arra, hogy lássák, nincsenek egyedül. Ezért indította el internetes naplóját, mely azóta egész kis közösségi hálóvá nőtte ki magát.

„Van olyan, mikor a legjobb és leggondoskodóbb anyuka is elfárad. Mikor már az őrületbe kergetik a gyerekek, a hétköznapi robot. Mikor már századjára szedi össze a játékokat, és ezek után még a vécére sem tud elmenni anélkül, hogy valamelyik csemete ne lenne a nyomában.” – vallja be Jill.

A blogjában meglepő őszinteséggel meséli el azokat a pillanatokat, mikor már tűrőképessége határaira kerül. „ Néha csak úgy kiáltanom kell a frusztrációtól, és be kell vallanom, néha egyszerűen képtelen vagyok leülni a gyerekek mellé és elolvasni egy esti mesét.”

Jill úgy érezte, meg kell osztania valakivel a gondjait, le kell írnia azokat az akadályokat, melyekkel nap mint nap szembenéz.

„Sokáig úgy éreztem, rossz anya vagyok. De aztán elkezdtem ráébredni, hogy csak azért, mert én nem csak a napos oldaláról beszélek a szülőségnek, még nem vagyok rossz anya. Igazi anya vagyok. Igazi ember, tele kétségekkel, félelmekkel. Ugyanúgy elfáradok, mint más, ugyanúgy vannak korlátaim és néha túl sokat vállalok.” – meséli a blogján.

A blogon a szülők bármikor név nélkül megoszthatják érzéseiket egymással. A névtelenség sokat segít, hiszen a többi közösségi oldallal szemben itt nincs az a nyomás rajtuk, hogy csak a legszebbet és a legjobbat mutassák az életükből.  Pont emiatt ezen a honlapon nem a szülinapi zsúrokról készült fotók és a boldog mosolyok köszönnek vissza ránk. Szomorú, sokszor kétségbeesett, de rendkívül őszinte hozzászólások ezek, melyek talán megkönnyítik azoknak az életét, akik megosztották fájdalmaikat, nehézségeiket a közösséggel.

„Néha úgy érzem, elmenekülnék” – írja az egyik anyuka. „Imádom a gyerekeimet, de az anyaság annyival nehezebb, mint gondoltam. (...) Az élet annyival egyszerűbb lenne, ha a kisfiam nem lenne autista… ez annyira nehéz.”

Ilyen és ezekhez hasonló hozzászólások és érzések köszönnek vissza a blogról.  Persze ez mit sem von le a szülőség valódi értékéből, de Jill szerint fontos, hogy ne csak a jó dolgokat osszuk meg egymással, mert akkor úgy fogjuk érezni, egyedül vagyunk a nehézségeinkkel.

A blog hatalmas népszerűségnek örvend és világszerte vannak olvasói. A bejegyzések igen beszédesek. A címek közt ilyenek szerepelnek, mint a „Miért is utálom a házi feladatot?” , vagy „Most először a hálószobából írok”.

Jill nem ferdít. Nem festi le nehezebbnek vagy rosszabbnak az életét, mint amilyen. Nem panaszkodik, legtöbbször csak tényeket közöl. Az anyaság mellett olyan témákat is boncolgat, mint a nőiesség, a háziasszonyi szerep, vagy a feleség pozíciója a családban. Csupa olyan dolog, mellyel minden nő szembesül. Talán ez a blog átütő sikerének a titka.

Mi a ti véleményetek?

-Flo-

Cimkék: nevelés
Hozzászólások
22db hozzászólás
cache