„Én is meg tudom csinálni” kiabálja a gyerekünk, mikor reggel öltöztetjük – vagy amikor mossa a fogait, amikor segít leszedni az asztalt, és a többi, és a többi. Vagy azt mondja haragosan: „Én akarom csinálni!”
Ahogy a gyerek motoros készségei fejlődnek, előszeretettel löki félre a segítő kezeket, mert egyedül szeretné csinálni a dolgokat. Ez próbára teheti a türelmünket, de gyors közbelépésünkkel vagy kéretlen segítségünkkel ne fosszuk meg őt ezektől a pillanatoktól, amikor ügyesnek és nagynak érezheti magát.
Négy évesen a gyerek már fel tud öltözni teljesen egyedül, bár továbbra is gondot okozhatnak neki a zipzárak és csatok. Hogy felgyorsítsuk a dolgokat, próbáljunk olyan ruhákkal bővíteni a gardróbját, amikkel könnyen boldogul, például gumírozott derekú nadrágokkal, és tépőzáras cipőkkel.
 |
Ha szükséges, akkor reggel inkább keljünk fel félórával korábban, de igyekezzünk mindig elegendő időt hagyni számára, hogy egyedül elkészülhessen.
Vannak azonban „lusta” gyerekek, akik elvárják, hogy őket öltöztessék. A legtöbb ilyen eset hátterében az áll, hogy az anyuka megszokva a rutint, automatikusan öltözteti-vetkőzteti gyermekét – ráadásul ez a gyorsabb módszer is. Így lehetséges, hogy míg az óvodában egyedül látja el magát egy gyermek, odahaza nem hajlandó a kabátját, cipőjét fel- vagy levenni. Ha beleestél ebbe a csapdába – ez se nem bűn, se nem szülői hiba, csupán feltehetően eszedbe se jutott a napi rohanásban ezzel törődni –, akkor itt az ideje, hogy változtass. A megoldás egyszerű: készítsd ki a ruháját, és kérd meg, hogy öltözzön fel. Eleinte talán nyűgösködni fog – és pláne sok időt kell hagyni neki –, de egy-két hét alatt megérti, hogy otthon is neki kell magát ellátnia az öltözködés területén.
 |
Amiben viszont továbbra is szükséges a közreműködésünk, az a fogmosás. Egy négy esztendős gyerek mozgáskoordinációja még nem elég jó ahhoz, hogy megfelelően mosson fogat. Egy picit hagyjuk, hadd végezze saját kezűleg, de a végén mindig segítsünk be egy picit.
Étkezéskor öntsünk vizet vagy üdítőt egy kisebb kancsóba, hadd öntsön aztán belőle magának. A zabpelyhet sem nehéz kiönteni a tálkába, és a gyerek sugárzó büszkesége kárpótol minket a kiömlött tejért, és a néhány kipottyant gabonapehelyért.
Képek forrása: flickr.com