Milyen idős a gyermeked?
[ Terhesség kezdete ]
2010-10-29
3 komment

Fagyaszd le a petefészked!

Dr. Sherman Silber arra ösztönzi a 20-as éveikben járó, ám gyermeket majd jóval később tervező nőket, hogy vessék alá magukat egy procedúrának, melyben a petefészkeik körülbelül egyharmadát eltávolítják és lefagyasztják. A szakember szerint így amikor majd gyermeket szeretnének, de ez lehetetlen a fogamzóképességük csökkenése miatt, sokkal jobbak lesznek az esélyeik a teherbeesésre, mintha mesterséges megtermékenyítéssel próbálkoznának.

A körülbelül 1,2 millió forintba kerülő eljárás arra alapoz, hogy az eltávolított petefészekben részben 60 ezer petesejt van, melyek, köszönhetően a hibernálásnak, nem fognak öregedni, csúnyán fogalmazva, veszíteni a minőségükből. Mikor a petesejtjeit ily módon „konzerváló” hölgy úgy dönt, hogy szeretne anyává válni, az eltávolított részt visszaültetik a petefészkébe, és kezdődhet a baba-projekt.

A szövetrész eltávolítása műtéti úton, altatásban történik, és mivel a petefészek körülbelül 80%-a érintetlen marad, így ha a beavatkozást elvégeztető nő néhány hónap múlva úgy dönt, hogy mégse vár éveket a gyermekvállalással, semmi akadálya a teherbe esésnek, hiszen petefészkének megmaradt részében még több százezer petesejt van. A szövetdarab visszahelyezése a bőrtranszplantációhoz hasonlóan történik.

A beavatkozást ellenzők szerint a módszer „árucikkekké” degradálja a gyermekeket. A Daily Mail című brit napilapnak adott nyilatkozatában a Family and Youth Concern nevű család- és gyermekjogi szervezet képviselője úgy véli, hogy „Dr. Silber a jelek szerint elfelejtette, hogy jó okkal korlátozott a nők fogamzóképes éveinek a száma.”

„Társadalmunk a karriert helyezte az anyaság elé, melynek eredményeként rengeteg nő dönt úgy, hogy a legenergikusabb éveit feláldozza a munka oltárán a gyermekvállalás és -nevelés helyett.”

„Manapság egyre gyakrabban találkozhatunk azzal, hogy a gyermekre árucikként tekintenek, ami akkor jöhet, mikor belefér az édesanyjuk karrierjébe, ahelyett, hogy dédelgetendő ajándékként tekintenének rá.”

A St. Louisban praktizáló Dr. Silber eddig körülbelül 140 nőt kezelt a módszerrel, többségük rákbeteg volt, aki a kemoterápia előtt döntött a petefészek-fagyasztás mellett. Akiknél nem a rák volt az ok, a módszer 100%-ban sikert hozott, szemben a mesterséges megtermékenyítés egy a háromhoz esélyeivel.

Helyes vagy nem a Dr. Silber által kínált lehetőség igénybevétele? Nem lehet egyértelmű választ adni a kérdésre, hiszen annyiféle ember és oly sokféle élethelyzet van.

Képek forrása: flickr.com

Hozzászólások
3db hozzászólás
cache