|
Milyen idős a gyermeked?
2009-08-25
4 komment A szülők megrémülnek, ha gyermeküket az iskola vagy az óvoda a Nevelési tanácsadóba küldi a lemaradása miatt. Nem szégyen, ha a gyerek erre rászorul, és a heti 1-2 alkalmas órára úgy kell tekinteni, mintha korrepetálásra menne. A fejlesztő pedagógus minden gyerekkel az életkori sajátosságainak legmegfelelőbb feladatokat végezteti el, így már rövid időn belül kézzelfogható eredmények érhetőek el.
Vegyük lépésről lépésre, hogyan zajlik általában egy fejlesztő óra 6-8 évesek esetében, melynek hivatalosan egészségügyi rehabilitáció a neve. A fejlesztő pedagógus irányítja az órák menetét, melyeket részekre oszt fel, és minden feladat megoldására 3-5 percet hagy. Az első lépés minden alkalommal a hangulati előkészítés, melyeket mondókákkal vezet be a pedagógus. Célja, hogy a gyerekek megtanulják, hogyan kell utánozni a mintát, megkedveljék a ritmust és a rímet. Emellett még a mozgásfejlesztésen is nagy hangsúly van: „Mutasd meg a bal kezeddel a jobb lábadat!” –, melynek elsősorban az a célja, hogy a nagymozgásokat fejlesszék, valamint a mozgássorokat koordinálni tudják a gyerekek. Erre azért van szükség, mert például az irányok ismeretének hiánya még felső tagozatban is sokszor jelen van. Tehát az órák fő részében a hangképzés fejlesztésére tevődik a hangsúly úgy, hogy konkrét kérdésekre kell választ adni – de kezdetben mindez még nem működik, így ebben a fázisban sokszor utánozni kell az óra irányítóját. Ezután képek felismerése a cél, és a kártyákon található tárgyat, állatot szótagolják közösen, tapsolással egybekötve – „ka-kas”, „ke-rí-tés”. Mint minden fázisban, itt is a fokozatosságon van a hangsúly, hiszen egyre bonyolódnak a feladatok, egyre nehezebben szótagolhatóak a szavak, nehezebbek a képek. A kártyák nézegetése közben a párosítás is gyakoroltatható az emlékezet fejlesztése miatt, és egy állat felismerése után utánozni kell azt a hangot, melyet kiad. Az összepárosítás után fel kell sorolni a kártyán található tárgyak nevét, funkcióját, melynek lényege, hogy csoportosítani tudjanak a szavak jelentése szerint. Egy másik feladatban olyan képeket választ első körben a pedagógus, melyről könnyen lehet gondolkodni, ezáltal mondatot is alkotni. Így nemcsak a hangképzés, a mondatalkotás, de a szómagyarázat képessége is javul. Segítséget ad a tanár irányított kérdésekkel, hiszen még eléggé szegényes a szókincsük és a képzelőerejük, valamint ez a feladat körülbelül már az óra felében zajlik, és elég könnyen elvesztik a figyelmüket is. Például az „alma” szó kimondására egy ehhez hasonló mondatalkotást vár a pedagógus: „Az almát leszedjük a fáról”. A térorientáció még tizenéves korban is hiányos, ezért a tanár olyan kérdéseket tesz fel a kártyák alapján, melyben egyértelműen meg kell mondania a tanulónak, hogy a képen található tárgyak hol találhatók.
Csakis a hangképzés javítására szolgál a következő fázis, melyben betűkártyákat kell összepárosítani a tanár által kimondott szavakkal. Érdekes az a feladat, hogy a zöngés és zöngétlen mássalhangzókat azzal a technikával tanulják meg játékosan, hogy melyik betű „morog” és melyik nem. Ennek a feladatnak a célja a hangtanulás, a hallásészlelés, az auditív figyelem és a koncentráció fejlesztése. Az emlékezet fejlesztést azzal gyakorolják, hogy folyamatosan irányított kérdéseket tesz fel a pedagógus a gyerekeknek arról, amit az óra folyamán eddig elvégeztek. Ennek a területnek a fejlesztéséhez tartozik egy olyan feladat is, melyben a tanár betűket mond és a gyerekeknek ezzel a betűvel kell minél kreatívabb szavakat mondaniuk. Az órák végén levezetésként úgy nevezett „vonalvezetési feladatot” kapnak, melynek lényege a szem- kéz koordinációja, és a vonalvezetés gyakorlása színezéssel. Tehát feladatlapokat kapnak és a megadott színekkel kell kiszínezni a papíron található ábrákat. Az óra végén 1 percben összefoglalja a tanár az órát, mellyel motiválni akarja őket, hogy a következő órán hasonló teljesítményt vár el tőlük. A legfőbb cél, hogy a gyerekek kellemes környezetben, vidáman, de hasznosan töltsék el az időt úgy, hogy a következő órákra is motiváltak legyenek, melynek eléréséhez a folyamatos sikerélmény vezethet el. Képek forrása: flickr.com
4db hozzászólás
|














