|
Milyen idős a gyermeked?
2009-12-26
2 komment Képzeljük el a helyzetet, hogy véletlenül rányitunk kamasz fiunkra, aki a fürdőszobában készülődik és azt tapasztaljuk meghökkenve: a lábát borotválja. Természetesen nem kapunk a szívünkhöz, ha szemünk fénye versenyszerűen úszik, vagy kerékpározik, és tudjuk, mindezt a légellenállás csökkentése érdekében teszi. Mi a helyzet azonban, ha ezt pusztán divathóbort miatt csinálja?
Emlékszem, amikor én voltam kamasz, nagyon menőnek számított, ha egy srácnak hosszú haja volt, bakancsban járt, bagózott. A lányok miniszoknyákban jártak, vagy lázadók voltak, mint ahogyan én is. Férfi ingeket és nyakkendőt hordtam, a tíz körmöm tíz különböző színben pompázott, és méltán állíthatta bárki, hogy a Republik együttes a 16 tonna című dalát az én arcomra felkent sminkmennyiség láttán írta meg. Hál’ isten, ezt a korszakot gyorsan kinőttem, ma már félig kacagva, félig borzadva nézegetem azokat a holmikat, amiket akkor aggattam magamra.
Nemrégiben gimnáziumi osztálytársnőmmel nosztalgiáztunk, és nevettük könnyesre a szemünket, ahogy felidéztük, hogy néztünk ki akkoriban. Aztán a mai kamaszokra terelődött a szó, Réka megjegyezte, mi kismiskák voltunk hozzájuk képest. A húga most került be Budapest egyik elit gimnáziumába, és igen meglepő dolgokat mesélt. Igen elterjedt mostanában az úgynevezett emo szubkultúra. Nagyon könnyen felismerhető, ki vallja magát „emosnak”. A szó az angol emotion, azaz érzelem szóból ered. Ezek a kamaszok a szemükbe lógatott frufrujukkal jelzik, fáj látniuk a világ pusztulását és a rengeteg szenvedést. Ennek megfelelően állandóan depressziósak (azaz rosszkedvűek), sötét színű, igen jellegzetes szabású ruhákat hordanak, és a hajukat is legtöbben feketére festik. Azt, hogy felháborítónak tartják a nemek közötti megkülönböztetést, úgy jelzik, hogy a fiúk és a lányok teljesen egyformán öltözködnek. Amellett, hogy egyformán öltözködnek, egyformán is sminkelnek, és egyformán borotválkoznak. Mindenhol. (jó, a lányok nem borotválják az arcukat) Ez a bolondság odáig terjedt, hogy bizonyos helyeken − mint Réka húgának gimnáziumában − már megszólják azokat, akik fiú létükre nem szőrtelenítik a lábukat... Kinek a felelőssége mindez? Kellene tiltani? Mit tehet a szülő? Ha visszagondolok a kamasz önmagamra, valószínűleg fittyet hánytam volna arra, mit tiltanak a szüleim és mit nem. A szülőnek ezek szerint legyintenie kéne, hogy: „Kamaszok! Majd kinövik!” Vagy fel kell hívni a figyelmet az elborzasztó következményekre, úgymint: fiam, ha borotválod a lábad, készülj fel rá, hogy egy év múlva csak sövényvágóval tudod majd megkurtítani a szőrzetedet! Vagy hatni a mélyen elbújt férfiúi büszkeségre? „Fiam, úgy nézel ki, mint egy lány!”
Nyilván, a kozmetika ipar egyre nagyobb térnyerésével fiaink is egyre többet cicomáznak, azonban van egy határ. Természetes, ha pattanásaiktól szabadulandó, mindenféle löttyökkel kenegetik az arcukat. Talán az is természetes, hogy olyan formájúra vágatják a hajukat, ahogy az aktuális divat diktálja. Azt azonban semmiféleképpen nem nevezném természetesnek, hogy festik a szemüket és a körmüket. Pszichológusok szerint a kamaszokkal úgy lehet boldogulni, ha kijelölünk egy határt, ameddig elmehetnek. Ez egy olyan határ kell hogy legyen, amin egy kicsit akár túl is léphetnek, mert az még megengedhető. A kamasztermészetnek ismert velejárója a határok feszegetése. Mint amikor egy pontatlan embernek negyed órával előbbi időpontot adunk meg a találkozás időpontjaként, hogy biztosan odaérjen időben. Ami még fontosabb: jó példát kell, hogy lásson a gyerek. Beszélgetni kell vele, látnia kell a hagyományos, kívánatos férfimintát, hogy ne vesszen el. Ebben a világban, ahol a nemek szerepe teljesen összekuszálódott, majdhogynem felcserélődött, egy biztos pontra a kamasznak is szüksége van… Képek forrása: flickr.com
Cimkék:
tinédzser
2db hozzászólás
|















