|
Milyen idős a gyermeked?
2009-09-29
0 komment Gyerekünk fogai már első kibújásuktól kezdve figyelmet igényelnek. Kezdetben óvatosan, egy darab gézzel tisztítsuk őket, majd áttérhetünk a puha gyerekfogkefére végül már kevés fogkrémet is használhatunk. Emellett pedig az étrendet is a fogaknak megfelelő szabályok alapján állíthatjuk össze. Egy fontos kifejezéssel kell megismerkednünk: a szuvasodási folyamattal. Ezt kell elsősorban kivédenünk úgy, hogy néhány alapszabályt betartunk:
A fogak legnagyobb ellensége az erjeszthető szénhidrát, amely olyan cukormolekula, amelyet a szájban lévő baktériumok lebontanak és eközben savat termelnek. Ez a sav támadja meg a fogzománcot, amelyen repedés képződik. A repedés idővel lyukká növekszik és rajta keresztül oldódik ki a fogaknak fontos kalcium. A higiénia fenntartása mellett fontos szerep jut a fluornak. Olyannyira fontos, hogy fogorvosunk már a terhesség ideje alatt is, tanácsolhatja a megnövekedett fluorbevitelt. A későbbi fogak csírái ugyanis már magzati korban kialakulnak, tehát a várandós anya kedvezően tudja befolyásolni gyermeke fogminőségét. Magyarországon fluorral dúsítják az ivóvizet, ezért kérdezzük meg orvosunkat, elegendő-e napi pár pohár csapvíz, vagy érdemes-e magunkhoz vennünk más úton is. Amit nem szabad elfelednünk, hogy a fluor túladagolása ugyanúgy veszélyes, mint a hiánya! A fog romlásához vezet, ha gyerekünk gyakran eszik erjedő szénhidrátokat. Ide tartoznak a péksütemények, mint a kenyér, kifli, kakaós csiga, a tésztafélék és a kenyérre kenhető édes krémek a lekvár, a mogyoróvaj. Döntő tényező az is, hogy ezek az ételek mennyi ideig maradnak a szájában, mennyi idő telik a fogyasztásuk után a fogmosásig. Érdemes ilyen ételek fogyasztása után egy pohár vízzel az erjedő szénhidrátok koncentrációját hígítani.
A fogakra nem minden étel veszélyes, sőt vannak kifejezetten fogbarát ételek. Ezek segítenek helyreállítani a felborult pH-értéket a kicsi szájában és pótolják az elveszett, de szükséges ásványi anyagokat. Ilyen fogbarát ételek a tej, a natúr joghurt és a sajt, tehát olyan tejtermékek, amelyek nincsenek cukorral dúsítva – mint például a csokis tej vagy a puding. Segíthetünk a lurkók fogainak, ha gazdájukkal sárgarépát, paradicsomot, uborkát, karfiolt vagy brokkolit etetünk. A szárnyasok húsa, a kemény tojás és a tonhal is gazdag a fogaknak fontos tápanyagokban.
Az ételek helyes megválasztása csak az egyik lépés a gyerek szájhigiéniájának kialakításához. Figyeljünk gyermekünk fogainak egészségére és egy megfelelő szájhigiénia kialakítására, amelyet felnőtt korukban maguk visznek majd mosolyogva tovább. Képek forrása: flickr.com
0db hozzászólás
|
















