Milyen idős a gyermeked?

Gyermeked 21 hónapos

Kis lakberendező

A kicsi ebben a korban valószínűleg nagyon szereti átrendezni a bútorokat, szívesen asszisztál a házimunkákhoz, és a saját polcait, székét használja. Vélhetően fel tud öltözni, meg tudja mosni és törölni a kezeit, és fogat is tud mosni némi segítséggel – de ez nem alapos fogmosás, inkább csak imitálja a mozdulatokat.

Anya! Pislini kell!

Mindemellett egyre közelebb kerül a bilire szoktatáshoz is. Néha 18 hónapos kor után, de még a második születésnap előtt felismerhetővé válik, ha vécéznie kell. Ennek szembetűnő jele lehet, hogy a gyermek nagyon fészkelődik, meghajol, leguggol. Persze az, hogy felismeri ezeket a szükségleteket, még nem jelenti azt, hogy készen áll a bili használatára, de jelzi, hogy lassan ennek is eljön az ideje.

Apró méregzsák

A gyerek szereti, ha a dolgok az ő szájíze szerint alakulnak. A dührohamok és a felfedezőkedv mellett ennek a kornak a harmadik jellegzetessége a makacsság. Igyekezzünk tiszteletben tartani őt, és engedjünk neki apró dolgokban, például hogy melyik pólót vegye fel, vagy milyen lekvár kerüljön a pirítósra. Ugyanakkor tegyük egyértelművé számára, hogy komoly dolgokban nincs helye vitának.

Légy rendszeres

Határozzuk meg, mikor van szundikálás, evés, vagy lefekvés, és tartsuk is magunkat ehhez a rendhez, hadd érezze a gyerek, hogy biztonságban van a szülői kéz irányítása alatt. Ez a rendszeresség a mi életünket is megkönnyíti, és a gyerek részéről is kevesebb lázongásra számíthatunk, ha beleszokik a napi rutinba. Egy általános napirenddel időt és energiát spórolhatunk, hiszen nem kell minden nap megterveznünk, hogy mikor mit csináljunk.

 
Hozzászólások
17db hozzászólás
Megkezdődött a farsangi időszak. Ti ki szoktátok venni a részeteket a mulatságból?
Igen, az egész család.
Inkább csak a gyerekek.
Nem igazán.
cache