Milyen idős a gyermeked?

Gyermeked 23 hónapos

Felszínre törnek a művészi hajlamok

A gyermek talán tud már énekelni, és három-négy szavas mondatokat is használ, például „ugat a kutya” vagy „alszik a cica”. Művészi hajlamai is előtörnek, leggyakrabban köröket és egyszerűbb vonalrajzokat készít. Nyugodtan bátorítsuk ebben, lepjük meg zsírkrétával és jó sok papírral. De az első perctől kezdve magyarázzuk el neki, hogy a falra, ajtóra nem szabad firkálni, különben évente festhetjük ki a lakásunkat. Ekkoriban tanulja meg az ellentéteket is, mint például magas ember-alacsony ember, kicsi szendvics-nagy szendvics.

Ne ölelj át!

Az egyik percben ölelést szeretne, a következőben pedig ellök minket magától? Emiatt sem kell aggódni, ez a vacillálás is része a felnőtté válás hosszú folyamatának. Az ölelésre vágyás azt jelenti, hogy szüksége van védelmünkre és szeretetünkre, az ellökés pedig azt példázza, hogy mennyire vágyik az önállóságra.

Így játszok én

Mivel a világszemlélete egyre gyorsabban változik, egyre szélesedik a látóköre, a többi gyerekkel való játék fontosabbá válik számára, mint eddig, több lesz puszta időtöltésnél. Tudja utánozni, hogyan focizik például egy idősebb testvére, vagy hogy a többiek miként viselkednek. De még a kooperatív játéknak mindig nem jött el az ideje, inkább csak egymás mellett játszanak a gyerekek.

 
Hozzászólások
3db hozzászólás
Megkezdődött a farsangi időszak. Ti ki szoktátok venni a részeteket a mulatságból?
Igen, az egész család.
Inkább csak a gyerekek.
Nem igazán.
cache