|
Milyen idős a gyermeked?
Magazinok > Fejlődés >
2009-07-09
0 komment
Beszédfejlődés:
Továbbra is adjál neki utasításokat. Persze ne parancsolgass, inkább játékosan tedd meg! Sok mindent megtudhatsz gyermeked nyelvi fejlődéséről ezzel a módszerrel, hiszen megismerheted, mely szavakat érti, melyeket nem. Ha egy szót láthatóan nem ért, akkor magyarázd el neki – ez elsősorban a tárgyak nevére vonatkozik. Egyszerűen mutasd meg neki az adott tárgyat. És ha megtanult valamit, akkor soha ne maradjon el a dicséret! A beszédfejlődés igen bonyolult folyamat, és a legkülönfélébb módon sajátítják el a kommunikációt a babák. A legtöbben egyszerűen szavakban beszélnek az elején, mások rögtön rövidebb mondatokban, és vannak olyanok is, akik sokáig egyáltalán nem szólalnak meg. Ha gyermeked még nem beszél, egy szót sem mond, akkor gondold végig, milyen volt a fejlődése eddig. Ha időben gügyögött, és láthatóan jól érti a hozzá intézett szavakat, akkor feltehetően nincs baj. Ha mégis aggódsz, akkor fordulj orvoshoz, de általában azt mondják, hogy 3 éves korig normális lehet, ha egy gyerek alig beszél. (Einsteint is orvoshoz vitték háromévesen, mert nem szólalt meg, és féltek, hogy nagyon buta a kis Albert.) Mozgásfejlődés: Egyre több izmát képes tudatosan irányítani gyermeked – ráadásul egy időben. A járáshoz ez az összehangolás elengedhetetlen, hiszen a lábakat egymás elé kell rakosgatni, miközben a törzs izomzata segít az egyensúly megtartásában. Időnként már képes úgy lépegetni babád, hogy közben nem koncentrál teljes figyelmével a mozgásra, hanem más érdekli: például egy játék, egy étel az asztalon, stb. Mit tegyél? Jó gyakorlás, ha megkéred babádat, hogy a földről vegyen fel játékokat és adja neked oda. Lehajolni és felállni igen nehéz egyensúly gyakorlat! Engedd azt is, hogy a székbe, fotelbe, ágyba fel- és lemásszon, de könnyen leeshet még, ezért mindig kísérd figyelemmel ilyenkor! Remek fejlesztés a focizás is. Feltehetően még nem lesz képes egy lábon megállni, és belerúgni a labdába, de maga a játék feledteti vele a kudarcokat. Érzelmi fejlődés: Lassan megjelennek az igazi erős hisztirohamok! Minden szülő rémálma, amikor gyermeke – főleg nyilvános helyen – hisztizni kezd. Ezek az első dühkitörések azonban igen fontos személyiségfejlődési állomások, semmi esetre sem szabad félvállról venni. Ilyenkor a gyermek saját akaratát akarja érvényesíteni – miért ne tenné? Hiszen már tudja, ő létezik, tudja, mit szeret és mit nem, természetes, hogy a világot saját elképzelései szerint akarja átalakítani. A mami pedig sokszor kimondja az átkozott szót: nem! Mit tegyél? Minden hisztinél igyekezz megőrizni a nyugalmadat. Gyermeked nem rossz, csak fejlődik! Értsd meg az ő szempontjait, – de ne engedj a követeléseinek. Ha ő győz, akkor a fejedre fog nőni, hiszen azt tanulta meg, hogy érdemes ordítani. De ne bántsd őt azért – sem szóval, sem tettel sem pedig szeretet megvonással –, mert fejlődésének egy újabb szakaszához érkezett. A hisztiző gyermeknek ugyanúgy szüksége van segítsége és szeretetre, mint egy szomorú babának, talán még jobban is. Tanulási képességek: A képzelete is rohamosan kezd fejlődni gyermekednek. Így például már „átváltoztatja” a dolgokat, például a fakockák lehetnek poharak, házak – de akár élőlények is, akik elmennek sétálni. Mit tegyél?
Örülj a fantázia megjelenésének, és szállj be ezekbe a játékokba! Mutass neki újabb „átváltoztató” dolgokat, például az ebédre szánt husi elbeszélgethet a krumplival. Ez különösen hasznos, ha gyermeked rossz evő – a játék fel fogja dobni. A gyermekek igen sokat fejlődtek születésük óta, és ez sok szülőt a csodálat érzésével tölti el. Ez helyes, hogy így van, de arra vigyázz, hogy ne terheld túl babádat! Sokan olyan képességeket látnak bele gyermekükbe, amely nincs is jelen – viszont ezeket az elvárásokat közvetítik a gyermek felé. Olyan feladatokat tűznek ki eléjük, amelyeket nem képesek megoldani, és mérgesek, vagy szomorúak, ha nem sikerül. Az ilyen környezetben felnövő gyermek egész élete a kudarcokról fog szólni, hiszen azt tanulja meg, hogy semmit nem tud jól megcsinálni. Akkor is szomorú gyerek és felnőtt lesz belőle, ha valóban igen tehetséges, és okosabb, mint kortársai. Ugye, te nem ezt akarod? Képek forrása: flickr.com
0db hozzászólás
|
cache














