|
Milyen idős a gyermeked?
2009-07-24
11 komment Milyen lehet vajon úgy felnőni, ha az otthon melege helyett egy „kollégiumban” lakik a gyermek? Ha a cirógató anyai ölelés és mosoly helyett „idegenek” ébresztenek? Ha testvérek helyett más családból származó gyermekekkel kell megosztani az életünket? Ha nincs a közelünkben senki, akit mamának vagy papának hívhatnánk? Egyszóval, hogyan él egy állami gondozott gyermek?
A legtöbb gyermek születésével az embereknek – nőknek és férfiaknak egyaránt – a legnagyobb álmuk válik valóra: génjeiket továbbörökíthetik, és az új élet születésével létrehozzák a legszebb dolgot a Földön. A gondok akkor kezdődnek, amikor nem készülnek fel kellő képen a gyermek érkezésére, nem elég érettek arra, hogy felelősséget vállaljanak a kisember jólétéért. Felelőtlen életvitelt folytatnak, veszélyeztetik a gyermeket testileg, szellemileg, erkölcsileg vagy „csak” a szociális életkörülményeket nem tudják biztosítani számára. Ekkor szakemberek igyekeznek segíteni a családoknak, hogy visszatérhessenek a mindennapi kerékvágásba, és ha ez sem segít, akkor a gyermeket állami gondozásba veszik. A gyermekotthonok a lehetőségeikhez mérten a legtöbbet nyújtják a gyerekek számára. Komoly szakemberek dolgoznak azon évtizedek óta, hogy olyan nevelési módokat alakítsanak ki, amely a „zálogházba került” gyermekek számára minél teljesebb, boldogabb és gazdagabb gyermekkort biztosítsanak. Pedagógusok és szakemberek küzdenek hatalmas türelemmel és szeretettel azért, hogy lehetőség szerint a sérülés mértéke minél kisebb legyen a fiatalok lelkében, és az életük további részében megállják helyüket a nagyvilágban. A szakemberek feladata nem könnyű, sőt, embert próbáló, már csak azért is, mert érthető okok miatt a gyerkőcöknek nem egy állami gyermekotthoni szoba lenne ideális esetben a „gyerekszobájuk”.
Ezekben az intézményekben a gyermekek meghatározott napirend szerint élnek – tulajdonképpen egy hétköznapi család napirendjét követik. Iskolába – kisebb gyerekek óvodába – járhatnak. És járniuk is kell, hiszen ez törvényileg előírt kötelezettség. Azok az otthonok, melyek rendelkeznek belső iskolával, a gyerekeket elsősorban oda íratják be, ahol ez nincsen, ott külső iskolát keresnek. Ez utóbbi előnye, hogy a gyermek nyitottabb életet él, vagyis nem a többi gondozottal van állandóan összezárva, ám persze hátrányok is akadnak. Például sok szülő és tanár nem nézi jó szemmel az intézeti gyerekeket, eleve butábbnak, esetleg gonoszabbnak tartják őket – mintha ők tehetnének felelőtlen szüleik életéről és saját szerencsétlen sorsukról! Előfordul, hogy egyes szülők nem is engedik barátkozni gyermeküket „zacissal”. Ezek az előítéletek pedig igen komoly lelki traumákat okoznak a gyermekeknek.
Sok szülő tartja a kapcsolatot gyermekeivel, és rendszeresen látogatja, vagy hétvégéken hazaviszi őket. A kapcsolattartást az intézmények „szorgalmazzák”, vagyis mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél több időt tölthessen a gyermek valódi családja körében – feltéve, hogy a család életvitele ezt megengedi. Mert bizony előfordul, hogy a hazaengedett gyerek azonnal egy rablás közepén találja magát – apuka bevonja a pénzkeresetbe a legkisebbeket is. De találtak már drogot áruló szabadságon lévő gyereket is, és olyat is, aki inkább megszökött otthonról, mert hazaérve pofonok és verés várta. Az intézetek dolgozói igyekeznek körültekintően dönteni más szakemberek segítségével, hogy melyik gyerek mehet haza, és melyik nem, ám ők is csak emberi lények, és nem tévedhetetlen félistenek. Képek forrása: flickr.com
Cimkék:
család
11db hozzászólás
|













