Milyen idős a gyermeked?
Magazinok > Fejlődés >
[ 4 1/4 éves ]
2009-07-09
4 komment

Hajnali madárkák – A korán kelő gyerek

Gyakori, hogy a négy éves gyerek, aki amúgy jó alvónak számít, túl korán ébred, jóval a család többi tagja előtt. Ez egy krónikus probléma, amit okozhat a túl hosszúra nyúló délutáni szundikálás, vagy a túl korai lefekvés. A legtöbb négyéves már leszokóban van a napközi alvásról, de ha mégis ledől a nap folyamán több mint 30 percre, ne feledjük, hogy ezt az éjszakai alvásidejéből veszíti el.


Ha ezek a koránkelések csak szórványosan fordulnak elő, nincs szó komolyabb gondról, és nem szükséges nekünk is korán kelni. Négy esztendősen már elég érett a gyerek ahhoz, hogy megértse, nem szabad felébresztenie a többieket, csak ezért mert ő korán kelt, és hogy helyesebb, ha a szobájában marad szép csendben. Tartsunk olyan játékokat a szobájában, amikkel csendben lehet játszani. Hagyhatunk új könyveket is nála, amiket még nem olvasott, ezek leköthetik a figyelmét, ha túl korán ébred. Egyezzünk meg egy jelben, legyen például az ébresztőóránk hangja, ha azt meghallja, akkor lehet felkelni. Tehetünk egy analóg órát az ágya mellé, amin bejelöljük azt az időpontot, amikor már felkelhet.

Képek forrása: flickr.com
Hozzászólások
4db hozzászólás
cache