Hé, ki a főnök otthon? – Egy kétéves tábornok parancsai

A jobb beszédkészséggel együtt egy új, bosszantó személyiségjegyre lehetünk figyelmesek: gyermeked parancsolgatni kezd! „Vedd le a kabátom!” „Gyere ide anyu!” „Ülj le oda apu!” A gyerek úgy látja, ő a világmindenség közepe, az is természetes számára, hogy mindenki körülötte sürög-forog. Bár ezzel a szemlélettel nem igen tudunk vitába szállni, azért kicsit irányíthatjuk, hogy elviselhetőbb legyen. Bátorítsuk a „kérem” használatára, és a barátságosabb hangnemre!

Kupon Mánia akció!

Eljött az idő az éleslátásra! Lézeres látásjavítás a Saint James Szemészeti Központban FÉLÁRON, mindössze 64.500 Ft-ért!

- 50% 129000 Ft helyett 64500 Ft

Országos

Már csak 120 kupon van

Néha ennek a főnökösködésnek csak az a célja, hogy a figyelmünket magára irányítsa vele a gyerek. Talán csak azért utasítgat bennünket, mert nagyon szeretné, ha odafigyelnénk rá, vagy ha játszanánk vele egy kicsit. De nem kell minden parancsszóra ugrani, hadd jöjjön rá arra is, hogy nem mindig tudunk az ő kívánságaival törődni.

Tanítsuk türelemre, de reagáljunk a kérésére, amint tudunk. Ha valamit nem tudunk – vagy nem akarunk – azonnal megtenni, akkor is szóljunk neki, hogy „légy türelemmel”, „mindjárt”, „azonnal”, majd ha befejeztük eredeti tevékenységünket, akkor kérdezzünk rá ismét, mit is szeretett volna.

Így megtanulja, hogy mindig figyelnek rá – ő fontos –, de nem mindig az történik, amit ő akar. Amikor a parancsát megismételjük, akkor mindig kérésként fogalmazzuk meg az elhangzottakat. Például gyermeked azt kiáltotta a szobájából, hogy „Mami, gyere ide!”, de amikor később belépsz hozzá, te már így kérdezz vissza: „Arra kértél, hogy jöjjek be hozzád?”

Képek forrása: flickr.com