Milyen idős a gyermeked?
[ 2 éves - 5 éves ]
2010-08-25
0 komment

Hopp! Ugrok egy nagyot!

Nekünk, felnőtteknek nem tűnik olyan nagy dolognak átugrani egy kis tócsát. Holott igenis hatalmas dolog, mikor már képesek vagyunk a földtől elrugaszkodni, és két lábra érkezni – ráadásul oda, ahova terveztük is.

 

Az ugrás már a mozgás igazi mesterfoka, kiváló egyensúlyérzék, fejlett izomzat és a kezek, térdek, csípők mozgásának összehangolási képessége szükséges hozzá.

A kisiskolások fejlődése szabályosan lélegzetelállító ezen a téren, átlagban évente 7-12 centivel képesek messzebbre ugrani, és úgy 5 centivel nő a magasság, amivel a földtől elrugaszkodnak.

A lurkók első bizonytalan ugrásaikkal akkor kápráztatnak el minket, mikor már nem csak állni és járni képesek, hanem szaladni is, úgy 24 hónapos koruk tájékán. Eleinte lehet, hogy a lépcső alsó fokáról kísérelnek meg leugrani, de hamarosan felfedezik, hogy a tárgyakat át is lehet ugrani.


Olyan 30 hónapos kor környékén, mikor az ugráshoz használt izmok már megedződtek, és a földetéréskor is képesek megtartani az egyensúlyukat, a gyerekek ugrásai egyre kifinomultabbá kezdenek válni. Olyannyira, hogy ekkor már például a nyusziugrással is kísérleteznek, ahol a test már jelentős mértékben előre is mozdul ugrás közben.

Négy-öt éves kor körül pedig már igazi ugróbajnokká fejlődnek a gyerkőcök, kezeiket, törzsüket, testüket remekül uralják ugrás közben, és így óriási szökellésekkel képesek elkápráztatni minket. Ekkor már egy átlagos méretű pocsolyát is vígan átugranak – persze, a közepébe még mindig szórakoztatóbb beleugrani, főleg ha például a kisöcsit össze lehet csapni vízzel...

Képek forrása: flickr.com

Cimkék: fejlődés
Hozzászólások
0db hozzászólás
Megkezdődött a farsangi időszak. Ti ki szoktátok venni a részeteket a mulatságból?
Igen, az egész család.
Inkább csak a gyerekek.
Nem igazán.
cache