Idegesítő csecsemők…?

Lehet idegesítő egy csecsemő? Csinálhat bármi olyat egy pici baba, amitől a mami feje „szétdurran”, mérges lesz, ordítani, esetleg ütni kezd?

Kupon Mánia akció!

Eljött az idő az éleslátásra! Lézeres látásjavítás a Saint James Szemészeti Központban FÉLÁRON, mindössze 64.500 Ft-ért!

- 50% 129000 Ft helyett 64500 Ft

Országos

Már csak 120 kupon van

Az orvosi leletekből úgy látszik, hogy igen. Például nem véletlen, hogy külön elnevezése van a „megrázott gyerek” szindrómának – amikor az édesanya megrázza kisbabáját, és annak gyenge nyaka nem bírja ezt a durva bánásmódot, lásd cikkünk: 3 kérdés a „megrázott gyermek szindrómáról” (shaken baby syndrome – SBS) –, s ez a trauma egyáltalán nem ritkán éri az egy évnél fiatalabb gyermekeket. A popsi-csapkodásról és a kiabálásról-veszekedésről nincs ugyan statisztikájuk az orvosoknak, ám került már kórházba olyan féléves baba, akit bottal(!) vertek meg.

Az ilyen bántalmazások mögött szinte minden esetben a mama idegessége, stressz-tűrő képességének csökkenése áll a háttérben – kivéve, amikor az édesanya valamilyen idegrendszeri vagy pszichés gonddal küzd. Vagyis a mamákat valóban feldühítik időnként a csecsemők!

De tényleg a babák a hibásak? Hiszen semmit nem tesznek, csak fejlődnek, érdeklődnek, kifejezik véleményüket… Egy kisbaba semmiképpen nem lehet rossz, főleg nem gonosz! Az idegesség és a düh érzelem és indulat, ami a személyben fejlődik ki – akár attól függetlenül, hogy éppen milyen hatások érik. Gondoljunk csak bele, hogy ugyanarra a helyzetre – például rálép valaki a lábunkra a buszon –, egyik alkalommal milyen nyugodtan reagálunk, máskor pedig mennyire elönt bennünket a méreg! A reakciónkat az határozza meg, hogy milyen az aktuális lelki állapotunk…

Az első életév – főleg az első gyermek esetében – nagyon stresszes, még a legbéketűrőbb anyuka számára is. Alapvető stresszforrás, hogy az édesanyák állandóan fáradtak és kialvatlanok, és ehhez társul a gyermek iránti aggodalom is. Ahogy telnek a hetek, és babánk cseperedik, okosodik, állandóan újabb kihívások elé állít minket. Sokszor érezheti úgy magát egy anyuka, hogy mire végre megoldott egy problémát, máris azonnal fenekestül felfordult minden, és újabb gondok jelentek meg. Így hiányzik az állandóság megnyugtató ereje…

Az alábbiakban végignézünk néhány tipikus idegesítő helyzetet:

A gyerek sír. Az első hónapokban még kevés dolgot tesz a baba, ám a sírása sok anyuka idegeit felborzolja. Ez nem véletlen. Ösztönösen arra vagyunk programozva, hogy a gyereksírás hallatán felpattanjunk és megnézzük, nem esett-e baja a kicsinek. Olyan a sírás, mint egy vészcsengő – a mamik azonnal ugranak! Egy anyuka mesélte, hogy bár már 8 éves a fia, egyik nap kialvatlanul ment dolgozni, amikor a buszon felsírt egy gyerek. Gyomra azonnal görcsberándult, és már emelkedett is fel a helyéről – a vészcsengő még akkor is figyelmeztet bennünket, ha nem a saját gyerekünkről van szó. Így nem lehet azon csodálkozni, hogy egy anyuka – főleg, ha „kifogott” egy sírós babát –, minden szeretete és aggódása ellenére eljut időnként arra a pontra, hogy „megőrülők, ha még egyszer megnyikkan…!”. Mire megtanuljuk kezelni a sírását, akkor…
…a gyerek nyúlkálni kezd. Pár hét elteltével a gyerek rájön, hogy kezecskéivel megfoghatja a környezetében lévő tárgyakat. Amikor először vagyunk tanúi ennek, igen nagy büszkeség önt el bennünket, lám-lám, milyen okos és ügyes a mi gyerekünk! Csakhogy olyan dolgokat is babrál, amit nem kéne. Eddig nyugodtan a pelenkázó szélén tárolhattuk a hintőport, olajat – egy napon viszont azt látjuk, hogy kezecskéivel leveri mindkettőt, és olajban, fehér porban ázik a szőnyeg. És persze a fülbevaló, nyaklánc, szemüveg sincs többé biztonságban. Elkezdődik az Első Nagy Pakolás időszaka, igyekszünk mindent olyan helyre tenni, ahol nem éri el a kicsi, és mire végre rendet teremtünk életünkben, gyermekünk megbetegszik, és orvosságot kell szednie…
…amit kiköp. Egy történetet mesélnék erről. Pirike nagyi – valójában már dédnagymama – pár hetes csöppségemet ringatta, amikor elmesélte élete nagy „szégyenét”. Katika, a féléves kislánya beteg lett, és egy kanalas gyógyszert írt fel az orvos. A lötty kékszínű volt, és feltehetően igen rossz ízű, mert Katika sehogy sem akarta lenyelni. Az első kanál kifolyt a száján, a másodikat egyszerűen kiköpte, a harmadik pedig valahogy az orrába kerülhetett, mert nagyot tüsszentett. Kimoshatatlan kék pöttyöcskék és foltok tarkították az ágyneműt, ruhát, szőnyeget, falat… Pirike azon is aggódott, hogyha nem eszi meg a gyógyszert, még betegebb lesz. És ő, aki egy őzikénél is szelídebb, megfogta a kis Katikát, és rádobta az ágyra mérgében. Katika rá se rántott, alig nyekkent – amikor ügyetlenkezű apukája teszi be az ágyacskájába, sokkal nagyobbakat szokott huppanni. Pirike azonban a mai napig nem bocsátotta meg magának, hogy… Mit is? Hogy bántotta a gyerekét? Hiszen nem is bántotta. Azt, hogy méregbe gurult – és akár bánthatta volna is Katikát! Szerencsére ma már sokkal finomabbak a gyógyszerek, és remélhetőleg kevés anyukának kell beteg gyermekével „harcolnia”, ám minden anyuka megtapasztalja, hogy milyen, amikor…
…a gyerek enni kezd. Az etetőszék környéke hamarosan egy étlappá változik. Morzsák és főzelékfoltok tarkítják a padlót, a falat, és – nem vicc! –, néha még a plafont is. Az első alkalommal még talán mókásnak találjuk, amikor a spenótos tányért egy ügyes mozdulattal a fejére teszi kalap gyanánt, aztán már morcosabbak leszünk, amikor belenyúl a krumplifőzelékbe, majd kedvesen megsimogatja a hajunkat… És a gyerek naponta ötször eszik! Trükkök persze léteznek – például tegyünk műanyag védőt a szék alá –, de ha egyszer igazán rossz napunk van, és akkor mutatja be legújabb tudományát gyermekünk…! Ráadásul elmúltak a régi szép idők, amikor letettük valahova és ő ott maradt. Mert…
…a gyerek elindul. Bármilyen formáját is választja a helyváltoztatásnak, előbb-utóbb felfedező útra indul kicsink. Gondos szülők felkészülnek erre, és belefognak a Második Nagy Pakolásba. Valójában ez egy lehetetlen vállalkozás, bármennyire alaposan rakunk is rendet, úgyis megtalálja gyermekünk azt, amit nem szabad, és azt, ami veszélyes…

Ilyen és ehhez hasonló „idegesítő helyzetek” bőségesen adódnak az első életév során. Ám egyáltalán nem mindegy, hogyan éljük mi meg mindezt! Nem az a baj, ha néha méregbe gurulunk – az anyukák is emberek, akik sokszor fáradtak, nyúzottak –, az a kérdés, hogyan kezeljük saját idegességünket. A gondolat és az érzés nem egyenlő a tettel!

Sokan sokféle tanácsot adnak arra nézve, hogyan is csökkenthető a feszültség, és mit tehetünk, ha méregbe gurulunk. Valójában nincs tuti recept – ez nagyon személyfüggő! Négy dolgot azonban mindenképpen tanácsolnánk:

Gondoskodj magadról is, és iktass be az életedbe olyan „szüneteket”, amikor pihenhetsz, jól érezheted magad. Lehet ez egy kis jógázás, egy séta, egy fürdő, egy bevásárlóközpont meglátogatása – bármi, ami nyugodtabbá tesz.
Próbálj kialakítani valamilyen technikát, hogy kezelni tudd, amikor megnő benned a feszültség. Például főzz magadnak egy teát, menj ki az erkélyre levegőzni 5 percre, stb. Olyan dolgot találj ki, ami 5-10 perc alatt viszonylag megnyugtat, ennyi időt kibír nélküled gyermeked is.
Tudatosítsd magadban, hogy ezek a stresszhelyzetek normálisak és természetesek, és nem vagy rossz anya, ha néha méregbe gurulsz. Minél tudatosabban állsz a kérdéshez, annál könnyebb lesz megoldani is. Ne feledd, hogy a babát nem lehet nevelni szigorú fegyelmezéssel és büntetéssel – ezeket még nem érti meg, csupán szomorúbb és magányosabb lesz.
Az első életév idegességei és mérgelődései néhány év után legszebb emlékeid közé fognak tartozni! Az ember hamar elfelejti a kellemetlenségeket – viszont soha nem felejti, milyen édes és gyönyörű is volt gyermeke kisbaba korában. A spenót a plafonon, a levert hintőpor és az egyéb történések pedig vicces anekdotákká szelídülnek.