|
Milyen idős a gyermeked?
2010-09-12
0 komment Megérkezett hatalmas lépteivel az ősz, a napsugarak pedig már csak néhanapján melegítik gyengén az arcocskákat. Talán hihetetlennek tűnik még, de a melankolikus, borongós idő is tartogat ezernyi csodát, amivel a kis lurkókat lefoglalhatjuk és kicsalogathatjuk a természetbe! A fák levelei először megszámlálhatatlan színben pompáznak, majd lassan lehullnak és mi ahelyett, hogy bosszankodnánk ezen, inkább örüljünk! A családi programok között szinte az első helyet foglalja el nálunk a levélgyűjtési játék, amit talán csak a gesztenye- és makkforrások felkutatása és kiskosárba szedegetése tud felülmúlni! A kincsekből aztán különböző tárgyak készülnek, amikkel hol csak magunknak, hol másoknak is örömet szerzünk. Előrelátóak már karácsonyra is bevethetik magukat, hiszen ajándékokat és díszeket is össze tudunk ügyeskedni a gyerekekkel.
Akár ajándékokban, akár a saját lakásunk díszítésében gondolkodunk, egy őszi kép kiváló dekorációja lehet a falnak. Egy kartonlapra ragasszunk fel az őszi leveleket, olyan elrendezésben, ahogy csak tetszik, majd helyezzük bele egy készen vásárolt keretbe, lehetőleg olyanba, melyen nincsenek díszítések. Erre a keretre aztán ízlés szerint ráragaszthatjuk körben a makkokat, gesztenyéket, sőt egyéb terméseket, ágacskákat is! Igazi őszi kompozíció kerekedhet belőle, aminek valószínűleg a nagymamák is örülni fognak! A rossz hírünk az, hogy ez nem tart örökké, ugyanis a termések száradása következtében egy idő után lepottyannak, még annak ellenére is, hogy jó erős ragasztót használunk. Öröm az ürömben viszont, hogy jövőre ismét kellemes perceket tölthetünk el gyermekeinkkel akár az alapanyagok keresésével, akár a kép összeállításával!
A karácsonyfadíszek készítése közel azonos módszerrel történik, mint amit a képkeretnél bemutattunk. A különbség az ünnepibb kivitelezésben rejlik, aminek előfutára, hogy a terméseket előtte arany- és ezüstszínűre ajánlott lefújni, akár makkot, mogyorót, bogyókat vagy ágacskákat használunk. Ezután egy tetszőleges formára vágott kartonra felragaszthatjuk a lefestett alapanyagokat. Az elrendezésnek csak a fantáziánk szab határt! Megálmodhatunk belőle téli házacskát, hópelyhet, hóembert stb. Ha ügyesek és türelmesek vagyunk, illetve van elég időnk kivárni a ragasztó száradását, akkor akár a karton mindkét oldalát is díszíthetjük, ezután viszont nagyobb fenyőt tervezzünk be karácsonyra, hogy az ágai elbírják a súlyosabb díszeket. Ha csak egy vaskosabb dísz összeállításában gondolkodunk, az akár az ajtóra is kerülhet, így köszöntve a télen hozzánk érkező vendégeket. A terméseket szárított narancs-, citromkarikával, fahéjrudacskával, színes masnikkal is kombinálhatjuk, ezekkel ráadásul tökéletes eredményt érhetünk el. Ugyan még csak most toppant be hozzánk az ősz, mégis hipp-hopp elrepül ez a pár hónap és nyakunkon a szeretet ünnepe! Miért ne használnánk ki már most a természet adta lehetőségeket, ezzel már most egy kis fényt és vidámságot csempészve kis családunk életébe! Képrk forrása: flickr.com
Cimkék:
szabadidő
0db hozzászólás
|















