E-mail:

Jelszó:

e-mail cím mentése
 
Regisztráció Elfelejtett jelszó
 
 
Milyen idős a gyermeked?
[ 3 éves - 10 éves ]
2009-10-09
4 komment

„Jaj, ez a gyerek!”

A minap utaztam a villamoson.  Egy „rossz” kisfiú az állandó ugrálásával hívta fel magára a figyelmet. Természetesen az ijedt anyuka rögtön kapta a jobbnál jobb tanácsokat. Pedig a kisfiú lehet, hogy nem is „rossz” volt, hanem csak hiperaktív. Vagy akár még az sem, elvégre minden gyereknek vannak olyan napja, órái vagy csak percei, mikor kifordul önmagából…

 

Sajnos manapság egyre többet hallani „túl pörgős” gyerekekről. És a környezet tanácsa nem túl bonyolult: „csak egy jó anyai-atyai pofonra lenne szüksége. Kár rögtön a hiperaktív jelző mögé bújtatni, bezzeg az én időmben…” stb.

Pedig a hiperaktivitás egyre gyakrabban előforduló jelenség. A szülők viszont jóformán semmilyen információval nem rendelkeznek róla, s amennyiben a saját gyerekükről kiderül, hogy hiperaktív, nemigen tudnak szembenézni a problémával. Ha mégis megpróbálják, leginkább csak falakba ütköznek, hatásos segítséget nem sokan tudnak számukra nyújtani. Kritikát annál inkább kapnak. Nem elég, hogy meg kell birkózniuk csemetéjük különcségével, akinek nevelése sokkal nehezebb az átlagos gyerekekéhez képest, előbb-utóbb a társadalom és a család teljes értetlenségével is szembesülnek.

Hiperaktív gyereknek lenni éppúgy nem könnyű, mint a környezetében élőknek elviselni őt. Hiszen lelkileg sokkal sérülékenyebbek társaiknál, sajátságos biológiai állapot jellemzi őket, ennek minden előnyével és hátrányával. Egy amerikai pszichológus találó mondása szerint a hiperaktív gyerekek "vadászok a földművesek társadalmában".


Tény, hogy napjainkban egyre több a nyugtalan, "problémás gyermek", aki komoly gondot okoz szüleinek a családban, és aki közösségbe, óvodába, iskolába kerülve igencsak megnehezíti a pedagógusok dolgát.

A legtöbb tanár és sok szülő hallott már a "hiperaktivitásról", még pontosabban a figyelemhiányos hiperaktivitási rendellenességről, de általában nem tudják igazán, mit is jelent ez. Nem minden nyugtalan, folyton izgő-mozgó gyermeknél állapítható meg hiperaktivitás, ám akiknél

 

  • állandó figyelmetlenség,
  • koncentrációs zavar,
  • túlmozgásosság,
  • és erős impulzivitás figyelhető meg – többnyire együttesen –, azok nagy valószínűséggel hiperaktívnak tekinthetők.

Sok szülő, aki még nem ismeri ennek a „betegségnek” az okait, saját magát hibáztatja. Nem a szülők nevelési módszere miatt okoznak problémát az iskolában a figyelemhiányos hiperaktivitás betegségben (ADHD) szenvedő gyermekek! A hiperaktivitás nem a szülő hibája!

Mit tehetünk?

  • Ne nevezzük a gyereket zavartnak, betegnek!
  • Biztosítsunk neki megfelelő mennyiségű mozgást!
  • Ügyeljünk arra, hogy mit eszik! A különböző mesterséges ízesítő-, színező- és konzerváló anyagok, a cukor- és foszfáttartalmú ételek erősíthetik a tüneteket. Édességfogyasztást is reformálni kell: eleinte mazsolát vagy más szárított gyümölcsöt, később jó minőségű mézet, kevés nyers nádcukrot adhatunk.
  • Mesélés és beszédgondozás: a gyerek életkorának és felfogóképességének megfelelő naponkénti "meseóra" egészen tizenéves korig áldásos hatású lehet.
  • A jó óvoda nagy segítséget jelenthet a szülőknek. Ha viszont túl nagy a csoportlétszám és túl kevés a személyzet, az ronthat a helyzeten.
  • Az iskolában aztán a dolog még nyilvánvalóbbá válik. A kis létszámú osztályok vagy kiscsoportos oktatás nagy segítség lehet. Ezért fontos a hozzátartozók és a pedagógus közötti párbeszéd a kölcsönös bizalom kiépítése érdekében, lehetőleg még a problémák felbukkanása előtt.
  • A különleges kezelési eljárások közül a szenzoros integrációs terápiák, a kreatív játékterápiák, az integratív viselkedésterápia, az ének- és zeneterápia, illetve a kineziológia kecsegtetnek különös sikerrel.
  • Fogadjuk el gyerekünket, hiszen ő nem akart „hiperaktívnak” születni! Ne feledjük, ő is szenved a saját viselkedésétől. És ami a legfontosabb, ne szégyelljünk segítséget kérni!

És semmi esetre sem kell kétségbeesni! Gondoljunk csak Michael Phelpsre, a csodaúszóra. Hiperaktív kisfiúként kezdte, akit szülei éppen ezért vitték el sportolni, hátha a sok mozgás majd „lenyugtatja”. S lám, lám, mi lett belőle… De nem csupán sportkarrier várhat az ilyen gyermekekre, megfelelő kezeléssel és sok-sok odafigyeléssel energiájuk „átterelhető” más tevékenységekre is. De ha nem is érnek el világra szóló sikereket, ne feledjük: boldog ember válhat belőlük. S kívánhat ennél többet egy édesanya?

Képek forrása: flickr.com

Cimkék: nevelés
Hozzászólások
4db hozzászólás
cache