|
Milyen idős a gyermeked?
2009-12-19
25 komment A mi gyerekkorunk elég nagy szegénységben telt. Ebben akkor nem voltunk egyedül, nem emlékszem, hogy a baráti körömben bárki is kimagaslóan jobban élt volna, mint mi. A családi szokás nálunk úgy alakult, hogy amikor az esti fürdésnek éppen vége lett, és pizsamába bújtunk a nővéremmel, megszólalt egy kis csengő, de mire befutottunk a szobába, a Jézuska már kiszökött, ám a szobában ott díszelgett az igazi égő gyertyákkal feldíszített és árvalányhajtól csillogó karácsonyfa.
Megilletődötten, egymás kezét fogva álltunk a csoda előtt. Apám meggyújtott néhány csillagszórót, mi pedig elénekeltük a Kis karácsony, nagy karácsony kezdetű dalt. Emlékszem, anyám szeme hogy csillogott, amit akkoriban nem értettem, de a kép a mai napig bennem van. A közös ének után kibontottuk a szépen becsomagolt ajándékokat, ami többnyire egy társasjáték volt, és hozzá alsónadrág, zokni, zsebkendő, ami éppen hiányzott a ruhásszekrényből. Másnap délelőtt ünnepibe öltözködtem és a mamámmal elmentünk a templomba. A református egyház puritán külsősége mellett a közös éneklés harmóniája életre szóló élményt adott. Nálunk otthon nem volt zeneszekrény, arra pedig nem emlékszem, hogy a rádióban karácsonyi dalok szóltak volna. Számunkra az egyszerű énekhang jelentette az ünnepet. Később a technika és a globalizáció mindent felborított. Jött a lemezjátszó, a kazettás magnó, majd a CD és vele együtt az az amerikai giccsdömping, ami mindent lemosott. A giccsnek az a legnagyobb veszélye, hogy nagyon lehet szeretni. Jöttek a fantasztikusan meghangszerelt, gyönyörű kórusokkal felturbózott világslágerek: a Silent Night, a White Christmas, a Holy Night, a legjobb amerikai előadókkal, többek között Elvis Presley-vel. És szokássá vált, hogy a karácsonyi nagy bevásárló dömpingbe mindig újabb és újabb karácsonyi zenei albumokat dobtak piacra a nagy kiadók. Ebből egy idő után a magyar előadók is megpróbáltak anyagi hasznot húzni. Mind többen, nem csak az éppen soros lemezüket jelentették meg ebben az időben, hanem célzottan karácsonyi dalokkal álltak elő. Többnyire az ismert és már bevált világslágereket énekelték lemezre magyarul. És nekem csömöröm lett. Ezért most hadd írjak pár gondolatot azokról az élményeimről is, amik elütnek az előbb sorolt zenéktől.
Volt egy karácsonyi koncert még a budai vár aljában épült Ifjúsági Parkban, ahol a legnagyobb hidegben is vagy tízezer ember szorongott a Piramis együttes karácsonyi koncertjén, ahol felcsendült a modern kor egyik legszebb karácsonyi rock himnusza az Ünnep. Ez a dal bevonult a hallhatatlan melódiák közé, amik túl fognak minket élni, mert a szép dallamon túl, Horváth Attila olyan egyszerűen és sallangmentesen fogalmazta meg a szeretet gondolatait, hogy a giccsnek még az árnyéka sem vetülhet rá. Ugyancsak ilyen mély behatást tett rám, amikor a Jeles napok című karácsonyi lemezt először hallottam, s ami azóta minden szentestén otthonunk állandó szereplője. Sebestyén Márta és Szörényi Levente nevével fémjelzett ez az album, de Cserepes Károly remek munkája is egyben, amiről reményeim szerint egyszer, mint az első igen jelentős honi világzenei produkcióról fognak beszélni a zenetudósok. Olyan bátran és szakértő kézzel nyúlt a magyar népzenéhez, ahogy azóta is kevesen. Ha valaki különlegesen szép hangulatot kíván otthonában karácsony estéjére, ezt feltétlenül szerezze be. És még egy hangulat, amibe beleborzongok, amikor csak eszembe jut. Két évvel ezelőtt a Vasas táncegyüttes karácsonyi összejövetelére kaptam meghívót. Számomra a legfelemelőbb az a pillanat volt, amikor a körülbelül kétszáz táncos, fiatalok, gyerekek és idősek is közösen elénekelték a Mennyből az angyalt. Nem kellett zenekar, nem kellett hangosítás, csak az egyszerű szépen csengő, tiszta emberi hang. És én ugyanazt a könnycseppet éreztem a szemem sarkában, amit anyáméban láttam gyerekkoromban. Mert semmi művi nem volt most sem, mint annak idején a szegényes karácsonyainkkor, ahol valódi gyertyák égtek, a valódi karácsonyfán. Képek forrása: flickr.com
25db hozzászólás
|















