|
Milyen idős a gyermeked?
2010-12-08
5 komment Egy nemrégiben végzett kutatás eredményei szerint tízből négy anyuka figyelmen kívül hagyja az apa véleményét a névválasztáskor. Továbbá átlagosan 12 név kerül szóba, mire sikerül kiválasztani, mi is kerül az anyakönyvbe. Habár a szülők már egészen korán elkezdik kiválasztani a neveket, negyven százalékuk a gyermek világrajövetele után hozza meg a végleges döntést, egyharmaduknál pedig nagy viták vannak a kérdés körül. A fenti eredményeket produkáló kutatást a brit Bounty Parenting Club végezte, 3000 szülő bevonásával. „Érthetően ez az egyik legnehezebb döntés, melyet anyának és apának meg kell hozni – főképpen azért, mert már a neve alapján is kép alakul ki bennünk a másikról, jóval azelőtt, hogy személyesen megismernénk.” – idézi a Daily Mail című lap a bounty.com szóvivőjét, Faye Mingót. „A név kiválasztásakor a szülőknek számtalan tényezőt kell figyelembe venniük – például a beceneveket, hogy fogják szólítani a gyereket a játszótéren, hogyan fog hangzani a vezetéknévvel stb.” – teszi hozzá a szóvivő.
A kutatásból kiderült, hogy a leendő szülők 15%-a szólalkozik össze rendszeresen a gyermek neve miatt a terhesség alatt, és akik nem tudják eldönteni a születésig, azok átlagosan 11 napot várnak a végső verzió hivatalossá tételéig. A szülők 42%-a még véletlenül se szeretne celebritásokkal összeegyeztethető nevet adni születendő gyermekének. Egyharmaduk jól hangzó becézőformával rendelkező nevet szeretne, 21%-uk viszont kizártnak tartja, hogy becenéven fogja szólítani a gyerkőcöt. Ha nem megy a végső döntés? Nos, a párok 10%-a egy kalapból húzza ki a gyermek leendő nevét, 14%-uk pedig érme feldobásával dönt, egyötöd egy kolléga vagy barát nevét választja, 37% pedig egy kedves családtag neve mellett teszi le végül a voksát. A felmérésből továbbá az is kiderült, hogy a szülőjelöltek 40%-a elgondolkozik a nagyszülők által javasolt neveken, 52%-uk csuklóból elutasítja a baráti körben található neveket. „Szerencsés helyzet, mikor senki se szól bele a névválasztásba – a legtöbb párt elárasztják a baráti, családi javaslatok, sőt a kórházi váróban, vadidegenektől is szoktak ötleteket kapni.” – mondja Mingo.
Szerencsére a döntést az utolsó percig halogató szülők 90%-a érzi úgy, hogy sikerült a lehető legjobb nevet választani a gyermeknek, ám ez másoknak nem mindig tetszik. Például ha lenyúlták valaki más ötletét. Emiatt a bounty.com válaszadóinak a 15%-a különbözött össze az ismerőseivel. Családi hagyományokat követő név? Trendi? Különleges, egyedi? Becézhető? Nem becézhető? Jó előre döntsük el, vagy várjuk meg, míg megszületik a baba? Egyértelmű válasz nem adható a kérdésre, talán csak az, olyan nevet válasszunk a kicsinek, ami jó érzésekkel tölt el minket, és ennek bizony lehet, hogy időt kell hagyni. Képek forrása: flickr.com
Cimkék:
család
5db hozzászólás
|















