|
Milyen idős a gyermeked?
2009-10-10
16 komment Koraszülöttnek azok a csecsemők számítanak, akik a 24. és a 37. hét között érkeznek meg – régebben az élve születés alsó határa 28 hét volt, vagyis az ennél korábban világrajött megzatoknak nem volt esélyük az életben maradásra. Statisztikailag az újszülött kategóriába kerülnek azok a babák is, akik ugyan a 37. hét után születnek, de súlyuk nem éri el a 2500 grammot. Nálunk évente körülbelül 8000-8500 gyermek születik a 37. hét előtt, ami gyakoribb az európai átlagoknál.
Az, hogy régen a 28. hetet tekintették az alsó határnak, egyáltalán nem véletlen, ugyanis nagyjából innentől tekinthető alkalmasnak az önálló életre a csöppség, bár sok szerve még fejletlen, van esély az életben maradásra. Minél korábban, illetve minél kisebb súllyal születik egy gyerek, annál nagyobb veszélyeknek van kitéve, így sokkal nagyobb törődést igényel. Sajnos azt, hogy szenvedett-e valamilyen maradandó károsodást – akár szellemit, akár fizikait -, csak jóval később lehet majd pontosan megállapítani. Ám ezeken kívül is számos veszély leselkedik a koraszülöttekre. Gyakori a sárgaságra, anyagcserezavarokra való hajlam, a fejletlenebb immunrendszer miatt sokkal veszélyesebbek a fertőzések, és a szervek éretlensége miatti problémák. A nagyon kis súllyal született babákat – az egy kilogramm alattiakat – több hónapig is kórházban tarthatják, és még utána is sok időnek kell eltelnie, míg megfelelően megerősödnek. Ha semmilyen maradandó károsodás nem merül fel, akkor jellemzően 12 éves korukra kinövik a koraszülöttség tipikus jegyeit. Hogy miért indul be korábban a szülés? Az összes kiváltó okot nem ismerjük, de gyakran a ruha-Outletben-Vasarolj-3-000-Ft-ertekben-most-mindossze-1-500-Ft-ert.html?utm_medium=keywords&utm_campaign=linkek&utm_source=GM-anyuci" target='_blank'>kismama felszálló hüvelyi fertőzése az ok, melynek nincs látható jele, és bárkivel megeshet. A dohányzás, az alkohol- és drogfogyasztás, a terhességet megelőző meddőkezelés, az ikerterhesség, a leendő anyuka vesebetegsége, magas vérnyomása, korábbi szülési szövődmények, vetélések, a stressz, méh fejlődési rendellenességek mind-mind okozhatják a korai szülést. Sőt akár még a gazdasági és szociális helyzet is. A terhesgondozás egyik fontos feladata a koraszülés megelőzése, hiszen a fertőzések felismerése és kezelése biztosítja a magzat egészséges fejlődését. Olykor azonban még ez a figyelem se elegendő, néha ugyanis nincsen látható jele a szülés korai beindulásának. Ezért az anyukának is figyelnie kell önmagára, és ha bármilyen tényezőt észrevesz, ami addig nem volt jellemző, főleg, ha mindez a harmadik trimeszterben történik, forduljon orvoshoz!
Ha a megszokottnál jóval többször keményedik a méh, alhasi fájdalmai vannak, fáj a dereka, a feje, kellemetlen érzést, fájdalmat érez a végtagjaiban azonnal keresse fel a ruha-Outletben-Vasarolj-3-000-Ft-ertekben-most-mindossze-1-500-Ft-ert.html?utm_medium=keywords&utm_campaign=linkek&utm_source=GM-anyuci" target='_blank'>kismama az orvosát. Ha vaklármának bizonyul, akkor nincsenek rendkívüli teendők, ha enyhe jelek a koraszülés lehetőségére utalnak – ám közvetlen veszély nincsen -, akkor javasolt a fekvés. Amennyiben fennáll a koraszülés veszélye az anyukát kórházba kell küldeni, ahol majd mindent megtesznek a megelőzés érdekében. A koraszülött babák fejlődése érdekében a szülőknek is hinniük kell abban, hogy a baba végül megerősödik. Sok anyuka küzd ilyenkor bűntudattal, gyakori a gyermekágyi depresszió. Éppen ezért az anyuka lelkivilágára is fokozottan kell figyelni, neki is minden támogatást meg kell adni, hogy ő maga erőt adhasson a babának. Képek forrása: flickr.com
Cimkék:
szülés
16db hozzászólás
|















