|
Milyen idős a gyermeked?
2010-01-31
7 komment
Amint a gyermek képes arra, hogy mozgassa végtagjait, tudja, hogy ezzel nyomot hagyhat (legyen ez egy firka zsírkrétás nyoma a papíron, vagy egy kéznyom az agyagban), attól kezdve szeretné azt befolyásolni. Szerves részévé válik az alkotás az életének, segít neki kifejezni önmagát, felhívni magára a figyelmet, feldolgozni különböző őt ért élményeket, és képessé teszi kommunikálni a környezetében élő emberekkel. Belső energiái egy részét erre szánja, élvezettel tölti el a létrehozás öröme. Olyan dolgokat hoz létre, amilyet más rajta kívül még nem teremtett meg. Amint szükségét érzi, ő alkot, játszik, énekel, mesél, történetet költ. Az egyik legfontosabb tevékenysége pedig a rajzolás. Minden kis képzőművészeti alkotás egy történet, amit érdemes jobban megfigyelni. Felfedezhetőek benne a jelek és szimbólumok, melyek megfejtésével közelebb kerülünk személyiségének a megismeréséhez. Az alkotásokkal kifejezésre kerülnek az ismert vagy rejtett pszichés jellemzőik. A rajzok rendszere bonyolult, mégis egyszerű, ha összetevőin keresztül akarjuk megismerni őket. Emellett az alkotás folyamatát is érdekes nyomonkövetni. Fontos befolyásoló tényezői közé tartozik az életkori sajátosság, melyet a fejlődés üteme határoz meg. A fejlődésnek számos szakaszolása született az idők folyamán, amely a motorikus mozgás megjelenésétől egészen a pubertáskorig tart, melyben több ciklusra osztódik fel a gyermekkori alkotási folyamat. Bizonyított tény, hogy a fejlődés 10-12 éves korban hanyatlani kezd. Ez az oka, hogy a felnőttek olyan szinten rajzolhatnak, mint a kisiskolások. Ekkorra már a kommunikációban a verbális közlés kerül előtérbe, érzelmeiket megtanulják kifejezni, ezáltal nem lesz szükségük a rajzolásra mint feszültséglevezetőre, vagy információhordozóra.
Számos tényező befolyásolja az alkotót, például a kulturális környezet, ahonnan a gyerek a neveltetést hozza, az élmények elsajátítása, a szervi-, pszichikai fejlődés ütemszerű menete. Sajnos akad szép számmal olyan kisgyermek is, aki eltér társaitól, valamilyen formában deviánsfejlődés lép fel, vagy külső hatások miatt károsodik a lelke. Amit nem tudnak kimondani, azt le tudják rajzolni. Az ebből származó következtetések segíthetnek fejlesztési lehetőségeket találni az elmaradott gyerekeknek. A kivételes tehetséggel rendelkező gyerekeket is másképpen kell kezelni. Náluk nem következik be a hanyatlás, mint a legtöbb gyerek esetében, képesek a további fejlődésre, de közülük sem lesz mindenki képzőművész. Figyelembe kell venni a készségeket, a képességek fejlődési fokát, a fantázia, a kreativitás meglétét és azt is, hogy az intelligencia mennyiben befolyásolaja az alkotás végeredményét. Rajztesztek állnak rendelkezésünkre, hogy megfejtsük a gyermekben végbemenő változásokat. Figyelembe kell venni például a forma-, a szimbólum-, a szín használatát, a tér értelmezésének megjelenítését, a mozgás ábrázolását. Ez mind-mind segít közelebb kerülni a megfejtéshez. Ahhoz a kérdéshez, amelyet nem régóta vizsgálnak a kutatók. Ez a kérdés nem más, hogy mi is rejtőzik a gyermek gondolkodásában, pszichéjében, érzéseiben és érzelmeiben. Mindezeket hogyan lehet a felszínre juttatni, hogyan lehet érzékelhetővé tenni, és segíteni a meglévő problémákon.
Régen is alkottak a gyerekek, legfeljebb nem a ma is megszokott módon. Ha nem volt papír, akkor a kis művészek mindenre és mindenbe rajzoltak: porba, sárba, hóba, a házak falaira. Izgalommal töltötte el őket a játék ilyen formája. Elmenekülhettek a fantáziájuk által teremtett világba, ez az, ami ma is megtörténik minden egyes alkotással. Minderre szükségük volt és van nekik, így a felnőttek a műveik által ismerhetik meg őket. Jusson eszünkbe, hogy a gyerek nem csak firkál, hanem alkot. Eközben pedig tanul, fejlődik és megosztja a külvilággal belső titkait. - Torma Tímea - Lakásbiztosítás hírek és díjkalkulátor.
Lakásbiztosítás »
Cimkék:
személyiségfejlődés
7db hozzászólás
|
Szeretnéd, ha gyermeked zseni lenne?
Cimkefelhő
Alvás Szexualitás Terhesség Baleset Receptek Társas kapcsolatok Kognitív fejlődés Szobatisztaság Táplálkozás Család Félelmek Szabadidő Nevelés Védelem Iskola Növekedés Megelőzés Szoptatás Hiszti Óvoda Sport Házasélet Írás Ünnepek Fejlődés Olvasás Bölcsőde Készségfejlesztés Szülés Tinédzser Játékok Média Oltások Mozgásfejlődés Egészség Személyiségfejlődés Elsősegély Meddőség Beszédfejlődés Betegségek Háziállatok Életmód
|














