|
Milyen idős a gyermeked?
2009-10-14
0 komment Rutin kérdés és rutin válasz – csak közben nem tudunk meg semmit gyermekünk életéről. Mit tehet a szülő, ha mégis szeretné tudni, csemetéje hogyan tölti napjait?
Mindenekelőtt ne essünk bele abba a csapdába, hogy rutinná váljon érdeklődésünk! A legjobb, ha már az ovis gyerekünk felé is nyitottan, valódi kíváncsisággal fordulunk, újabb és újabb kérdésekkel segítünk neki a válaszok megfogalmazásában. Ha valamilyen történetbe belekezd, bármilyen egyszerű vagy bugyuta is legyen, hallgassuk figyelemmel, és másnap-harmadnap elevenítsük fel a történetet. Ebből tudni fogja kicsink, hogy valóban figyelünk rá, és fontos számunkra minden szavuk. Segíthet az is a kisebb gyerekek esetében, ha mi magunk meséljük el a napunkat. Ebből megtanulja, hogyan foglalhatja össze az eseményeket, s bár még évekig nem lesz képes hasonlóan összeszedett napi beszámolókra, azt megtanulja, hogyan is lehet egy napot elmesélni.
Ha úgy érezzük, hogy valami gond van a gyerekkel – például hallgatag, szorongó, vagy bepisil éjszakánként –, és gyanítjuk, hogy valami óvodai-iskolai esemény áll ennek hátterében, akkor két módszerrel is „kifaggathatjuk” őt. Az egyik a rajzoltatás. Ha belemerül a rajzolásba, egy idő után kérjük meg, hogy rajzolja le csoporttársait és pedagógusait. Ha kész a mű, meséltessük el vele, mi látható a képen. Nem kell profi rajzelemzőnek lennünk ahhoz, hogy rájöjjünk, mi is a baj eredete: egy feketével megrajzolt figura, vagy átsatírozott emberalak jelzi, kivel van problémája a gyereknek. Egy másik jó módszer a bábozás. Merüljünk bele a bábfigurák meséibe, és engedjük, hogy a történetet gyermekünk találja ki – mi csak játsszuk el a ránk kiosztott szerepet. Hamarosan az a konfliktus fog megjelenni a bábfigurák között, ami a valóságban is problémát okoz gyermekünknek! Iskolás gyerekek esetében ne csupán a tanulmányai felől érdeklődjünk! Lehet, hogy számunkra az nagyon fontos, de egy kisiskolásnak érdekesebb, ha Karcsika a folyosón hasra esett, és az nagyon vicces volt. Vagyis hagyjuk őt beszélni, éljük át vele együtt a napi élményeket. A beszéltetés arra is jó, hogy jobban megismerjük gyermekünk lelkét és gondolatait, hiszen a történetekből kirajzolódik előttünk, hogyan is viszonyul az egész iskolához, osztálytársaihoz, tanárokhoz. Lehetőleg ne beszéljünk negatívan a tanárokról vagy osztálytársiról! Nem segítünk a probléma megoldásában, ha közösen szidalmazzuk az illetőt – még akkor sem, ha megérdemli. Nem kell a rossz véleményünket eltitkolni, de igyekezzünk inkább közösen feltárni azt, miért is viselkedik így az illető. Lehet, hogy egy ideig megkönnyebbülést okoz csemeténk számára, hogy kidumáljuk a vacsora asztalnál, hogy „Marika néni, rossz tanár, sőt, hülye”, ám ennek az lesz az eredménye, hogy gyermekünk minden kudarcát úgy fogja nekünk tálalni később, hogy a tanár volt a hibás. Vagyis ez a magatartás csak arra ösztönzi gyermekünket, hogy még kevesebbet beszéljen az iskolai valóságról.
Ne akarjuk minden titkukat kiszedni! Minél idősebb egy gyerek, annál fontosabb számára, hogy vannak kis titkai, s ha mindent tudni akarunk, akkor még visszahúzódóbb lesz. Ne dőljünk be a sok locsogásnak! 12 éves kor felett már szinte minden gyerek tud manőverezni, néhányan éppen azzal szerelik le szüleiket, hogy állandóan „mindent” elmesélnek. Csak a legfontosabb dolgokat nem… Ne azért faggassuk a gyereket, hogy aztán ítélkezhessünk felette. Hamar kedvét szegi a mesélésnek, ha utána azt kell hallgatnia, hogy „Miért csak kettes?!”, „Így nem lett volna szabad viselkedni!”, stb. És végezetül: próbáljuk meg száműzni napjainkból a rutinkérdéseket és válaszokat. Lehet, hogy édesanyánkkal, barátainkkal, vagy párunkkal jól bejáratot dolog, hogy látszólag érdeklődünk, ám ha gyermekeink mindennap ezt látják és hallják, akkor előbb-utóbb utánozni fognak bennünket! Képek forrása: flickr.com
0db hozzászólás
|
Anyuci blogger fal 
Megkezdődött a farsangi időszak. Ti ki szoktátok venni a részeteket a mulatságból?
Gyerekrovat Book.hu könyvajánló 
Benedek Elek
Holly Webb
|
