Miért ne aludjon a gyerek a szülői ágyban?

Nagyon sok szülő képtelen elengedni a gyermeke kezét éjszakára. Ez érthető is, hiszen ha velük alszunk, tudjuk, látjuk, érezzük, hogy biztonságban vannak, nem eshet semmi bajuk. De vajon a pillanatnyi elégedettség és biztonságérzet hosszú távon is pozitívan befolyásolja a gyerek és a szülők életét? Nem biztos.

Kupon Mánia akció!

Saját fotókönyv a Fotókönyvbolttól 6.200 Ft helyett most mindössze 2.990 Ft-ért!

- 51% 6200 Ft helyett 2990 Ft

Országos

Már csak 86 kupon van

A téma egyik megbecsült szakértője, Esther Boylan Wolfson gyermekpszichológus, aki már számos nagysikerű könyvet írt a gyermekek altatásáról és alvási problémáinak megoldásáról, ezúttal úgy döntött, rávilágít a gyermekekkel való közös alvás valódi problémáira. Wolfson, mint többgyermekes anya, pontosan tudja milyen nehéz is egy szülő számára, hogy nem tudja maga mellett a gyermekét éjszaka, de azt is pontosan fel tudja mérni, hogy miért tesz ez jót a kicsik fejlődésének.

Az együtt alvás és a szülők magánéletének kapcsolata:

Bizony az egyik legmarkánsabb és leghamarabb érezhető probléma, amit az együtt alvás okoz, főleg ha csemeténk már idősebb, az a házasságunkban, párkapcsolatunkban fog jelentkezni. Ha a gyerek rendszeresen a szülőkkel alszik, az majdnem teljesen megszünteti a romantikát, az intimitást. Ne gondoljuk, hogy ez csupán a szexet jelenti.  A hosszú távú párkapcsolatoknak szükségük van azokra a nyugvópontokra, amelyeket a közös alvás, a másik átölelése, az egymáshoz bújás, a másik simogatása ad, de ha folyton ott van valaki, aki magának követeli a törődést és öt-tíz percenként előáll valami újabb kívánsággal, lássuk be, nem hat ösztönzően egyetlen kapcsolatra sem. Arról nem is beszélve, hogy a szülők sokkal kialvatlanabbak, mivel agyuk átáll arra, hogy éjszaka is azonnal felébredjenek minden apró neszre, zajra, amit a gyerek csap és kirohanjanak neki vízért, zsebkendőért, vagy amit éppen kitalál. Ez hosszú távon feszültségeket okoz a szülőkben és a stressz egyszer csak vitákba, veszekedésekbe csap át. A kapcsolat pedig miután elveszett a belső kapocs, az intimitás és a törődés, úgy dőlhet össze, mint egy jenga-torony.

Persze nem az a jó megoldás, ha letesszük a gyereket az ágyába és onnantól kezdve rá se nézünk. Minden gyereknek vannak nehéz éjszakái, amikor több figyelmet igényel a szülőktől, de az együtt alvás nem megoldás ezekre sem.

Ha mégis úgy döntünk a párunkkal, hogy a saját kapcsolatunk most kevésbé fontos, és a gyerek igényeit helyezzük előtérbe, ebben az esetben Wolfson figyelmeztet az együtt alvás gyerekre gyakorolt hatásaira mind csecsemőkorban, mint később. Mert bizony ha a szülőknek nem is, a gyermekeknek hosszú távon sok bajuk származhat abból, ha együtt alszanak a szülővel, szülőkkel.

Együtt alvás és a csecsemők:

A csecsemőkre és az egészen kicsi gyerekekre nem csupán rossz hatással van, ha a szülőkkel együtt alszanak, de egyenesen veszélyes is. Egy 1991-es tanulmány szerint csak az Egyesült Államokban az egy éves kor alatti gyermekek halálának leggyakoribb oka a közös alvás közbeni fulladás. Ezeknél az eseteknél legtöbbször a szülő álmában ráfordult a babára, aki így nem kapott levegőt. Természetesen sokan meg tudják úgy oldani a közös alvást, hogy a baba ne sérülhessen meg, de még így is nagy a rizikófaktora a dolognak. Az orvosok és védőnők is legtöbbször azt tanácsolják, hogy ha lehet, akkor inkább egyáltalán ne, vagy csak délután, napközben altassuk a babákat a szülői ágyban és mi ne feküdjünk melléjük. Szerencsére az elmúlt évtizedben a csecsemőket egyre ritkábban vagy egyáltalán nem altatják a szülői ágyban, főleg nem éjszaka, de az óvodás és a kisiskolás gyermekek körében egyre gyakoribb ez a jelenség.

Együtt alvás, ha a gyermek már nagyobb:

Ha a gyerek óvodássá válik, esetleg iskolássá, akkor már nyilván nincs ilyen probléma, hiszen ilyenkor már nem kell tartani attól, hogy a gyermeket agyonnyomjuk. De akkor mi is itt a gond? Wolfson elárulja, miért rossz a gyerekeknek, ha később is osztoznak velünk a szülői ágyon.

„Gondoljunk bele, milyen üzenetet közvetítünk ezzel a gyermekünknek: a gyerek csak folyton hangoztatja, hogy segítsünk neki öltözni, adjunk neki enni és legyünk mellette mikor alszik. Igen ám, de ezzel azt üzenjük, hogy jól van, ott leszek, megcsinálom, mert te nem vagy rá képes. Nem tudsz felöltözni egyedül, nem tudsz enni egyedül és nem tudsz aludni sem egyedül. Huszonnégy órás állandó felügyeletet biztosítunk neki, mindig.” Ezzel tulajdonképpen csírájában folytjuk el minden önállóságra való törekvését.

Az persze természetes, hogy szülőként állandóan ott akarunk lenni a gyermekünknek, de mind tudjuk, hogy a való életben ez kivitelezhetetlen. Nem óvhatjuk meg őket mindentől, és ha a gyerek hozzászokik, hogy még álmában is vigyázunk rá és csak tüsszentenie kell, a szülők máris rohannak a lázmérőért, soha nem tanulja meg, hogy felkeljen és kifújja az orrát. Az ilyen gyermekek felnőttkorban 80%-al nagyobb eséllyel lesznek rossz alvók és 35%-al hajlamosabbak rá, hogy felnőttként a pánikbetegségek vagy depresszió kialakuljanak náluk. Arról nem is beszélve, hogy vannak a gyermek fejlődésének olyan részei, melyekhez kifejezetten szükséges, hogy a szülő ne legyen jelen.

Gondoljunk csak bele, non-stop felügyelet esetén hogyan ismerkedik meg a saját testével, hogyan lesznek titkai, hogyan kezd el igazi, saját, a szülőktől független életet élni? Az együttalvással a felnőtté válását késleltetjük vagy okozunk akaratlanul is olyan kijavíthatatlan hibát, mely sokáig kísértheti még élete során.

Mit tegyen a szülő?

Wolfson a következőket tanácsolja. „Nem kell abbahagyni az öleléseket, a puszikat, a simogatásokat, csak ne legyünk egész nap és egész éjjel a gyerekünk nyakában. Öleljük meg, adjunk neki puszikat a nap folyamán, kérdezzük ki, hogy érzi magát, majd ha eljön az éjszaka, kísérjük be a szobájába és hagyjuk elaludni. Nem kell rácsukni az ajtót ha nem akarja, de ne engedjünk a követelődzésnek, ha vissza akar jönni az ágyunkba. Reggel pedig ébresszük ugyanolyan szeretettel, ölelgessük meg, pusziljuk össze, hogy lássa, nem veszített el minket és, hogy mi is lássuk, nem tűnt el a kötelék csak azért, mert a gyerek nincs mellettünk folyamatosan.

Nagyon fontos, hogy azért mert külön alszunk, még néha, nagyon ritkán előfordulhat olyan, hogy nem hagyhatjuk egyedül éjszakára, főleg, ha a csemeténk beteg. Bár ilyenkor a legtöbb orvos azt ajánlja, hogy ne a szülői ágyat osszuk meg, hanem vagy feküdjünk a gyermek ágyába, vagy ágyazzunk meg mellé. Így a szülők válthatják is egymást éjszaka és nagyobb valószínűséggel aludja ki magát mindenki, így nappal is jobban oda tudunk figyelni a kis betegre.