|
Milyen idős a gyermeked?
2010-02-18
1 komment Arra a kérdésre helyesen felelni, hogy a kisfiúk, vagy a kislányok nevelése nehezebb, igen nehéz. A szülők ösztönösen másként kezelik a fiúkat és a lányokat. Az agyi fejlődés máshogy alakul a kicsiknél, emiatt adódnak a különbségek.
A fiúk nem figyelnek a kérésekre?
A kislányokra többet mosolygunk, kedvesebben beszélünk hozzájuk, többet babusgatjuk őket. A kisfiúkat ezzel ellentétben gyakrabban hagyjuk magukra, többet várunk el tőlük, és ritkábban segítünk nekik. Ez az oka annak, hogy később sem kér neksegítséget, önállóbb ak lesznek, mint a kislányok, maguk akarnak mindent megoldani. A lányok kevésbé kockáztatósak, kell nekik a megerősítés és a motiváció. A fiúknak viszont teret kell adni, megtanulják pár seb és horzsolás útján a dolgokat, ettől fejlődik jellemük és önállóságuk. A lányok a már leírtak miatt anyásabbak, jobban ragaszkodnak anyukájukhoz, mint a kisfiúk. Sokkal inkább igényelik a megbecsülést, fontosnak tartják a szülő, vagy más felnőtt véleményét, saját maguk szükségleteit emiatt háttérbe szorítják, így gyengébb lesz önbecsülésük is.
Későbbiekben ez a befolyásoltság eredményezi azt, hogy a lányok jobban meg akarnak felelni másoknak. Ekkor lehet rájuk káros hatással a média. Ez eredményezi a testkép megítélésének helytelen működését. Már kiskorban vigyázni kell az anyának arra, hogy ne a tévében szereplők határozzák meg a gyerek ideális énképét, ne onnan válasszon követendő példát. Az anya szerepe kiemelkedően fontos, ha ő csak kritizálni tudja saját magát, nagy a valószínűsége, hogy a lánya is ezt tanulja meg. Egyik megoldás erre a sport, ami fejleszti a lányok önbizalmát és egészséges testképüket is. A fiúk nagyobb korban is több kiváltsággal rendelkeznek. Nagyobb önállóságot kapnak, hosszabb időt tölthetnek az otthonon kívül, szülői felügyelet nélkül. Hisz ők megtanultak magukra vigyázni, erősebbek is mint a lányok. Természetes lesz, hogy a kislányok segíteni fognak az otthoni feladatokban, amíg a fiúk még saját szennyesüket sem viszik majd ki.
Nem helyes, ha éles különbséget teszünk a kicsik között. A társadalmi elvárásokon kívül vigyük bele saját értékeinket is a nevelésbe. Ha a kislányokat kicsit jobban szabadjára engedjük, egy kis karcolást nem kezelünk úgy, mintha súlyos sérülés lenne, akkor máris tettünk a kialakulófélben lévő önállóságuk megerősödéséért. A fő szempont pedig legyen a gyerek igénye, személyisége. Így nem zárjuk őket skatulyába, a személyiség pedig fejlődhet kedvére. -Torma Tímea- Képek forrás: flickr.com
Cimkék:
nevelés
1db hozzászólás
|



















