Felkészültünk az örök kérdésre? „Anyu, honnan lesz a kisbaba?” Nem árt egy kicsit összeszedni a gondolatainkat, hogy mit is lehet erre válaszolni!
 |
-
Ne rázzuk le: „Erről majd máskor mesélek kicsim.” A gyereknek tudnia kell, hogy nyugodtan hozzánk fordulhat, bármilyen kérdéssel.
-
A válasz legyen minél egyszerűbb. Az emberi szaporodás teljes körű ismertetése csak zavarba ejtene egy három éves gyereket. A legtöbben beérik egy szimpla, egy mondatos válasszal is: „A mami pocakjából jöttél.”
- Ha még ennél is kíváncsibb, tegyünk fel mi néhány kérdést, hogy kiderüljön, valójában mi is érdekli: „Miről jutott ez most eszedbe?” Például, talán azon tűnődik, hogy a kisbaba a kórházból jön (mint a kistestvére), vagy egy káposztaföldről (ahogy a tévében látta).
-
Fogalmazzunk precízen, nem kell hosszú mesékbe fogni. A könyvek segítségünkre lehetnek, a témát már alaposan feltérképezték a szakemberek, a boltok polcain több olyan kötettel is találkozhatunk, amiben leírják, mit és hogyan mondjunk a gyereknek.
|
-
Mindezek mellett, próbáljunk nem kiakadni a kérdésen! A gyerek nagyon érzékeny radarokkal pásztáz bennünket, és észre fogja venni, ha kényelmetlenül érezzük magunkat. Adjunk neki tárgyilagos, őszinte válaszokat, és bátrabban fordul majd hozzánk évek múlva, a szexualitással kapcsolatos kérdéseivel.
Ha elébe mennénk a dolgoknak, és szeretnénk megismertetni vele a témát, mielőtt rákérdezne, keressünk tanulságos momentumokat: egy szülőszoba, egy barát új kisbabája, vagy akár egy állat bébi az állatkertben elvezetnek az első beszélgetésekhez a „honnan lesz a kisbaba” témában.
Képek forrása: flickr.com